MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Magyarorszgon is megjelent a koronavírus - A védekezés szakaszába léptünk
2020.03.05. 10:51

Két koronavírussal fertőzött beteget találtak Magyarországon, két Magyarországon tanuló iráni diákról van szó, akiket a Szent László Kórházba szállítottak. - számolt be a kormány facebook oldala.



TELJES LISTA A FEHÉRVÁRI HÁZIORVOSOK, HÁZI GYERMEKORVOSOK ÉS AZ ÜGYELET TELEFONOS ELÉRHETŐSÉGEIRŐL 

Mától a védekezés szakaszába léptünk, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, minden délben ülést tart az operatív törzs, utána sajtótájékoztatót tartanak. Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel, a megfelelő létszámú orvos és ápoló, eszközök és jogszabályok rendelkezésre állnak.

A vírus magyarországi terjedéséről a legfrissebb információkat a kormányzati koronavírusos információs portálon találhatjuk.

A Magyarországon tanuló iráni diákok esetében a laboratóriumi tesztek pozitívak lettek, a megerősítő teszteket is elvégezték. A két iráni diák, egyikük felesége és másikuk barátnője is karanténban van - mondta rendkívüli sajtótájékoztatón Szlávik János infektológus. Mindkét diák Iránban járt a közelmúltban. Egyikük maga jelentkezett szűrővizsgálatra, bár nem voltak tünetei. Másikuknak nagyon enyhe tünetei voltak, az orvosok azonban úgy döntöttek, hogy megvizsgálják őket.

A vizsgálatok száma egyre növekszik: a határokon eddig 413 embert, a repülőtereken pedig 5405 embert ellenőriztek Magyarországon.

A vírus emberről emberre is terjed, ismert gyógymódja jelenleg nincs, ez idő szerint csak a tünetek kezelését tudják megoldani. A megbetegedés kellő körültekintéssel kerülhető el, az ellene való védekezés a higiéniai szabályok fokozott betartásával lehetséges (gyakori és alapos kézmosás, fertőzött személyekkel való érintkezés elkerülése, nyers vagy ismeretlen eredetű hús – és tejtermékek fogyasztásának mellőzése).

szekesfehervar.hu 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP