MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Másfél milliárd forintból fejlesztik a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt
2018.10.04. 09:10

Megújul az egykori istállóépület és környezete, antik bútorokat és a Károlyi családhoz köthető műtárgyakat szereznek be a másfél milliárd forintból megújuló fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, ahol szerdán tartották a rekonstrukció projektnyitó rendezvényét. 



Történelmi örökséget és sokféle lehetőséget jelentenek a kastélyok – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a rendezvényen.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a nemzeti kastélyprogram és a nemzeti várprogram azért indult, hogy „ne csak bús düledékeken álljunk”, és a felújított kastélyok a magyar turizmusban, gazdaságban megtérülő üzleti vállalkozásként jelenhessenek meg. Hozzátette: a kormány a jövőben is lehetőséget szeretne adni, hogy elkötelezett emberek és közösségek az ország egy-egy fontos pontján visszahódítsák az enyészettől a kastélyokat, és olyan értéket hozzanak létre, melyek ismételten találkozási pontok, a társasági élet központjai lehetnek és a kulturális identitás megőrzéséhez is nagy mértékben hozzájárulhatnak.
Gulyás Gergely szerint a fehérvárcsurgói kastély és a hozzá tartozó birtok egyszerre volt józan számításon alapuló üzleti vállalkozás, családi rezidencia és fontos találkozási pont. A kommunista időkben azonban a kastélyok elpusztítandó szimbólumokká váltak és mára csak azok maradtak meg, „amelyek sorsa fölött elszánt családok és bátor közösségek őrködtek”, akik vállalták a tradíciót és az épülettel járó munkát is.
Párhuzamot vont a Loire-menti kastélyokkal, amelyek egyszerre jelentenek kulturális, gazdasági értékeket és mindezek mellett részei az ott élők identitásának. A magyar építészeti értékeink sorsa lényegesen hányatottabb, ám nekünk is megvannak a magunk kastélyai és azok történetei, amelyeket el kell mesélni – fogalmazott.
L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője Fejér megye kastélyörökségéről szólva kiemelte: a Széchenyi, a Zichy, a Nádasdy, a Károlyi, a Cziráky, az Esterházy és a Festetics családok mindegyike épített legalább egy kastélyt a megyében, amelyek különleges építészeti értéket jelentenek.
Károlyi György párizsi magyar nagykövet, a Károlyi József Alapítvány alapítója elmondta: a fehérvárcsurgói kastély felújítása csaknem két évtizede kezdődött meg. Az épületben – megőrizve annak kulturális, történeti jellegét – egy kulturális találkozópontot szeretnének létrehozni, emellett a fenntarthatóság céljából egy szállodai és vendéglátórészt is kialakítottak.

A most elnyert másfél milliárd forintos – a Károlyi József Alapítvány és a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft koordinálásában megvalósuló – projekt részeként antik bútorokat és a Károlyi-családhoz kapcsolódó műtárgyakat szereztek be a kastély belső tereibe. Emellett az egykori istálló és annak környezete is megújul, ahol egy családoknak szóló interaktív rendezvényteret alakítanak ki. A projekt során család-, kastély- és zenetörténeti kiállítás is nyílik.
 
forrás:MTI

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP