MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Másfél milliárd forintból megújul a Fejér megyei érték, a Bodajki kegyhely
2019.03.28. 13:48

Másfél milliárd forintból megújul Magyarország legősibb kegyhelye a Fejér megyei Bodajkon, és zarándokház is épül a közelében. A csütörtöki projektnyitó rendezvényen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett arra, hogy az ezeréves kegyhelyen olyan történelmi személyiségek fordultak meg és imádkoztak, mint Szent István, Szent Imre, Szent Brindisi Lőrinc és Mindszenty József. 



 

A tervek szerint a 12 hónapos projekt keretében teljesen felújítják a templombelsőt, megújul és kibővül a templom melletti zarándokudvar, ahol rendezvényteret alakítanak ki, emellett kiszolgálóhelyiségek épülnek és egy urnatemetőt is létrehoznak. Létrejön egy interaktív kiállítótér és egy galéria, amely kiállításoknak adhat otthont.

A kormány hazai forrásból másfél milliárd forintot fordít arra, hogy a 21. század követelményeihez igazodó zarándokhely jöjjön létre. Fejér megyében nemcsak a bodajki kegyhely újul meg, hanem az ercsi templom és az alsószentiváni zarándokhely is.

Spányi Antal megyés püspök kiemelte: a kegyhely egyfajta "lelki-kegyelmi erőforrást" biztosít mindenkinek, aki ellátogat Bodajkra, ezért szüksége van rá a nemzetnek, a magyar embereknek.

Mórocz Tamás plébános közölte, hogy ötéves előkészítő munka előzte meg a Segítő Szűz Mária kegyhely felújítását és a Szent Imre zarándokház kialakítását. Jelezte, hogy 2016 októberében elkezdődött a templom barokk bútorzatának, műtárgyainak és faoltárának teljes restaurálása, amelyek a beruházás végén kerülnek vissza eredeti helyükre. Elmondta, hogy az új zarándokház GINOP-pályázat keretében épül meg. Az a cél, hogy ne csak átutazzanak a zarándokok, hanem több időt töltsenek el Bodajkon és környékén - tette hozzá.

 

 

Kriston Kristóf, a menedzsment feladatokat ellátó Equinox Consulting ügyvezetője megemlítette, hogy 8,3 milliárd forintból 15 helyszín újul meg a Székesfehérvári Egyházmegyében, ebből eredetileg a bodajki kegyhely 500 milliót kapott. Mindez nem lett volna elég a megvalósításhoz, ezért Spányi Antal a fehérvári Püspöki Palota teljes felújítását "áldozta fel" a projekt miatt.

szekesfehervar.hu 

fotó:Skobrák Dénes

Index kép:Keserű Gergő 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP