MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megemlékezés a pákozdi Katonai Emlékparkban
2012.09.29. 11:52

A „Főhajtás a Honvédeknek” jelmondatú Honvédfesztivál fő rendezvényeit szombaton a pákozdi Katonai Emlékparkban tartották. Katonai tiszteletadással, huszárok és katonai hagyományőrző szervezetek felvonulásával és ünnepi műsorral, beszédekkel emlékeztek a Pákozd-sukorói diadal 164. évfordulójára.  Elsőként Gyuricza Béla emléktáblájánál emlékeztek meg. A Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkárát Vargha Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága tagja, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke méltatta.



 
 
Vargha Tamás beszédében megemlékezett a csata fontos helyszíneiről, a történelmi hőstettekről is. A sukorói református templomról, melynek puritán fehér falai között ült össze 1848. szeptember végén a haditanács. Arról, hogy az országnak ezen a dunántúli táján, a Velencei –tó és a pákozdi hegység vidékén ütközött meg a magyar honvéd sereg a Dráván azzal a céllal átkelt tizenegy császári és királyi határőr gyalogezreddel és néhány lovas alakulattal, hogy a Habsburg uralkodóház nevében elfojtsa a magyarországi pártütők mozgalmát. Bátor katonák, emberek, akik ezen a tájon éltek, az ország lakói, magyarok akik védték a hazát, a szabadságot- fogalmazott az elnök, majd a középiskolás korától elkötelezett katonára, Gyuricza Béla altábornagyra emlékezett. „Szakaszparancsnoktól a szárazföldi haderő parancsnokságáig végig járva a ranglétra fokait, nyugállományban sem tétlenkedett. Székesfehérvár országgyűlési képviselőjeként és díszpolgáraként nem csak választókerülete, de a katonák érdekeit is szem előtt tartotta, képviselte. A történelmi múlt és az alig lezáródott jelen találkozik a mai ünnepen. A harcok hőseinek áldozata és a köznapi döntések bátorsága, a pákozdi csatában az ellenséggel viaskodó honvéd és a rendszerváltó években a nemzet biztonságára ügyelő altábornagy sorsa egyaránt – katonasors. Példát adnak életből, halálból. Példái ők a kijelölt feladat vállalásának, a parancsteljesítés méltóságának, a helytállásnak az emberi élet végső határáig, a halálig. Katonasors… Hajtsunk fejet tisztelettel Gyuricza Béla emléke előtt!”- hangsúlyozta Vargha Tamás.
 
 
 
A megemlékezésen a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke, Székesfehérvár polgármestere dr. Cser Palkovics András mondott még beszédet.
 
 
A képre kattintva galéria nyílik>>>
 
Ezt követően koszorúzták meg a szabadságharc emlékművét a Pákozd-sukorói csata 164. évfordulója alkalmából. Ezt követően a fehérvári huszárok tisztelegtek a hazáért életüket adó hősök előtt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP