MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megemlékezés március 15- én Rácalmáson
2016.03.16. 11:10

Rácalmás Önkormányzata nagyszabású programokkal készült az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére. Színházi előadással és egész délutánig tartó, koszorúzással egybekötött megemlékezéssel ünnepeltek március 15-én. A Petőfi szobornál Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. 



Márkus István életének meghatározó fejezetéből készítettek ünnepi műsort a Rácalmási Játékszínkör tagjai. Az egész délutánt kitöltő előadásnak a Márkus-kúria, a mai művelődési ház nagyterme, abban az időben a reformerek gyülekező helye adott otthont. A Ráczalmási kávéház, reformkori játszóház, valamint kézműves foglalkozások mellett délután nosztalgiafotózásra is nyílt lehetőség. Valamint a nőnap alkalmából készített gyöngyékszerekből nyílt kiállítást is meg lehetett tekinteni.
A programok sorában Szalai Árpád: Emlékezzünk régiekre című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója után a Petőfi szobornál koszorzással folytatódott az ünnepség az iskolások műdorával, ahol Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.
-Valahányszor 1848 márciusáról, szabadságharcunkról esik szó ünnepségeken, esetleg az iskolákban megtartott megemlékezéseken, úgy tűnhet, mintha forradalmunk Pesten játszódott volna, kicsit talán Pákozdon és Sukorón, majd tragikus hirtelenséggel véget is ért Világossal és Araddal…Pedig hát, dehogy is volt ez így!” – fogalmazott beszédében Dr. Molnár Krisztián. „Mert márciusi ifjaink csupán az első lépéseket tették meg, amelyet aztán még számos másik követett! 1848-49 nem egy maroknyi, fiatal forradalmár harca volt, hanem egy nemzeté, a fővárosé, a megyéké, a szabad királyi városoké, mezővárosoké, falvaké, tanyáké! A falvak, földesúri birtokok népét a függetlenségi követelések mellett nyilvánvalóan a feudális rend kiváltságainak és kényszereinek megszűnése hozta lázba a leginkább! Nincs tehát csodálkozni való azon, hogy Fejérben is kiegyenesedett a kasza, amikor a ’48-as követelések megvédésére fegyvert kellett ragadni! A népfelkelők mindenütt lelkesen és eredményesen erősítették, támogatták a reguláris csapatokat. Magyarország függetlenségét ma is veszély fenyegeti. De tudnunk kell, hogy ahogy ’48-ban sem voltunk, most sem vagyunk egyedül. A magyar forradalom egyszerre volt hangsúlyosan a magyar nemzet, a magyarok forradalma, s az európai szellemiség megtestesülése. Mindenki tudta: Európa szíve dobog a magyar ügyben. Magyarságunk vállalása adta meg európaiságunk lényegét. Ma sincs ez másképpen. – hangsúlyozta beszédében a közgyűlés elnöke.
 
Az ünnepi beszédet követően koszorút helyeztek el a Petőfi-szobor lábánál.
 

 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP