MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megnyitott királyaink csontkamrája a Nemzeti Emlékhelyen
2016.08.15. 09:14

Megnyitották ünnepség keretében szombaton reggel az Osszáriumot, az-az királyaink csontkamráját a Nemzeti Emlékhelyen. A Királyi Napok idején, augusztus 21-ig minden nap reggel kilenc és este nyolc óra között ingyenesen látogatható a magyar uralkodóink földi maradványait rejtő csontkamra. Rácz Piroska antropológus szakvezetésvel pedig szombaton és vasárnap, illetve augusztus 20-án és 21-én 15 órától nézhetik meg az érdeklődők az Osszáriumot. 



 
Egykori uralkodóink és családtagjaik, rangos egyházi és világi személyek földi maradványait rejti az Osszárium a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen. A hagyományokhoz híven idén is megnyitották a sírkamrát a Székesfehérvári Királyi Napokon. A megnyitón Demeter Zsófia a Szent István Király Múzeum korábbi igazgatója mondott beszédet, melyben a Nemzeti Emlékhely, korábban Romkert történetéről és a 38-as ünnepi évről beszélt, előtt pedig Enyedi Ágnes énekelt.
A Nemzeti Emlékhely a Székesfehérvári Királyi Napok teljes időtartama alatt, augusztus 21-ig, naponta reggel kilenc és este nyolc óra között várja a látogatókat és díjtalanul, mindössze regisztrációs jeggyel tekinthető meg.
 
Az ünnepélyes megnyitón Demeter Zsófia részletesen beszámolt a széleskörű összefogással megvalósult, városfejlesztési és nemzeti célokat egyaránt szolgáló feltárásról, valamint az 1938-as év jelentőségéről. A Szent István halálának 900. évfordulójáról megemlékező esztendőben több, országos jelentőségű esemény zajlott Székesfehérváron. Május 22-én a vitézavatás volt az első hivatalos ünnepség a frissen feltárt és kialakított Romkertben. Június 1-jén az Aranyvonat - országjáró körútjának második állomásaként - Székesfehérvárra érkezett és szállította a Szent Jobbot, illetve ezen a napon zajlott Prohászka Ottokár püspök újratemetése. Augusztus 18-án a városban tartották az országgyűlés két házának együttes ülését, melyen augusztus 20-át nemzeti ünneppé nyilvánították. Demeter Zsófia beszélt a középkori Magyarország egyik legfontosabb épületéről, a Szűz Mária királyi prépostsági templomról, az Osszáriumról és a tavaly felavatott Szent István Emlékjelről, melyek egyaránt őrzik és képviselik a minden magyar ember által keresett szakralitást. Marosi Arnold egykori múzeumigazgató szavait idézve elmondta: „A székesfehérvári bazilika összekötő kapocs a múlt és a jövő között. Őrzője az ősi hagyományoknak és bölcsője a kereszténységnek, Nyugattal való kapcsolatunknak. Még romjaiban is úgy áll előttünk, mint kulturális értékeink gyűjtőlencséje és a magyarság belőle kiinduló civilizációjának kisugárzása... Minden értékünket latba kell vetnünk, hogy mások előtt a megbecsülés, magunkban a nemzeti öntudat erősödése legyen osztályrészünk.” Ma sincs más feladatunk. – zárta beszédét  Demeter Zsófia.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP