MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megújult a Sárbogárdi Zengő Óvoda
2014.10.03. 11:34

A Sárbogárdon folytatott négy éves munka eredményeként megvalósuló fejlesztések sorát zárta a mai óvodaátadó ünnepség. A Belügyminisztérium „Az egyes önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó fejlesztési támogatás” c. pályázatból valósult meg a nyílászárók cseréje és a fűtéskorszerűsítés az óvodaépületben. Az alkalomból rendezett átadó ünnepségen Dr. Molnár Krisztián, Fejér megye főjegyzője mondott ünnepi beszédet pénteken délelőtt az óvodában. Az óvisok ünnepi műsorral kedveskedtek a vendégeknek.



 
 
Varga Gábor, a város országgyűlési képviselője, Dr. Sükösd Tamás, település polgármestere és az Óvoda óvónői, gondozói, az ovisok és a meghívott vendégek körében üdvözölte a fejlesztést Dr. Molnár Krisztián.
Megnyitó beszédében kiemelte Sárbogárd Önkormányzatának igyekezetét, hogy pályázik, áldozatot vállal azért, hogy az itt élő emberek és gyermekeik megkaphassák mindazt, amit lakóhelyük nyújthat. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat és a képviselőtestület kiegyensúlyozott, konstruktív négy éves munkája tette lehetővé, hogy a 800 millió forintot meghaladó, számos intézményi és önkormányzati szinten elnyert pályázati forrásból számos fejlesztés megvalósítását a városban. A fejlesztések közül kiemelte a mintegy 230 milliós városközpont rehabilitációs projektet: a Városházán Információs Központ kialakítására, a Művelődési Központ részleges felújítására, civil koordinációs iroda kialakítására került sor, piactér és fedett piac élénkíti a városközpont forgalmát. A Hősök tere, a Városháza és a Művelődési Központ zöldfelületei is megújultak. Szent László király templom körmeneti járdával, kerítéssel, galambvédelemmel gazdagodott. A továbbiakban említette az Ifjúsági parkban létesített skatepálya; a parkoló kialakítása az SZTK-nál; Sárszentmiklósi Általános Iskolában nyílászáró csere, fűtéskorszerűsítés valósult meg; a Csapadékvíz-rendezés, közvilágítás bővítés, járdaépítés több utcában, fogorvosi és háziorvosi rendelő kialakítása az SZTK-ban, fogorvosi berendezések beszerzése; a pusztaegresi ravatalozó épület teljes átépítése vagy a temető bekerítése. „Olyan projektek valósultak meg az elmúlt négy év során, amelyek a városon kívül az egész kistérséget és megyénket is gazdagítják. Úgy gondolom tehát, hogy az eddigi lépések jó irányba vezetnek, és azt hiszem, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat, és közgyűlése is mindent megtett ezekért a célokért. A továbbiakban folytatni kívánjuk ezt a sikeres együttműködést, és a közösen megkezdett munkát.”- tette hozzá, zárásként köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették a felújítást, az az óvónőknek, gondozóknak pedig örömökben gazdag nevelőmunkát kívánt.
 
Az ünnepségen az óvoda mindhárom csoportjának óvódásai ajándékozták meg szívet melengető műsorukkal a vendékeket.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP