MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megyekorzó a Felsőváros kapujában
2012.06.20. 17:04

A Leghosszabb Nap Fesztiválról, a Fejér Megyei Művelődési Központ (MMK) és Fejér Megyei Önkormányzat közös, szombati rendezvényéről tájékoztatott Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Juhász Zsófia, az MMK igazgatója és Deák Balázs a programokért felelős munkatárs. A fesztivált a népi kultúra szellemében rendezik meg, a Megyekorzót pedig ősztől a székesfehérvári városrészekben rendezik meg- jelentették be a szerdai tájékoztatón.  



 
 
Juhász Zsófia a rendezvény kapcsán elmondta, bár intézményüknek már nem fenntartója megyei önkormányzat, ennek ellenére szívesen működnek együtt továbbra is. Az intézményt január elsejétől különféle támogatásokból és pályázatokkal próbálják tovább üzemeltetni, eddig két TÁMOP-os pályázatot nyújtottak be. Október elsejétől pedig az Emberi Erőforrás Minisztériumához kerülnek-mondta el az igazgató. „A Leghosszabb Nap fesztivál az intézmény reprezentációs rendezvénye. Bár arra törekszünk, hogy a megyét lefedve, a kistelepüléseken valósítsuk meg a programjainkat, de a székesfehérváriaknak is van rá igényük. A szombati méltó évadzáró rendezvénye lesz az intézménynek. A szervezéskor arra törekedtünk, hogy a más-más műfajt a népi kultúrára felfűzve mutassuk be, amelybe a Megyekorzó, főként a kézműves vásár miatt  tökéletesen illeszkedik." - tette hozzá az igazgató. 
 
 
Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlése elnöke a fesztivál egyik programjáról, a Fejér Megyei Önkormányzat Megyekorzó rendezvényéről tájékoztatott. „ A rendezvény a legutóbbi alkalommal is már átlépve a Megyeháza udvarának küszöbét, a Szent István téren mutatkozott be. Terveink között szerepel, hogy ősztől városrész túrára indulunk, hogy a belvároson kívül más székesfehérvári városrészekben is bemutassuk, a lakókkal megismertessük a megyében készített Fejér Termékeket ” - hangsúlyozta Vargha Tamás.
 
 
Deák Balázs, az MMK programokért felelős munkatársa ismertette a rendezvény részletes programját.
 
 
A fesztivált a Nemzeti Kulturális Alap és a Fejér Megyei Önkormányzat támogatta. A szervezők reménykednek a jó időben, a rendezvény ideje alatt sátrakat állítanak fel, hogy védjék a látogatókat a melegtől. Kalocsai mintás pólókat is készítettek az alkalomra, amelyhez már utánrendeléssel is hozzá lehet jutni.
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP