MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Megyenap Dunaújvárosban
2015.06.27. 15:45

Idén Dunaújváros adott otthont június 27-én, a Fejér Megyei Önkormányzat éves nagyrendezvényének, a Megyenapnak. Hagyományosan ünnepélyes keretek között átadták az önkormányzat kitüntető címeit és díjait. Az idei rendezvényt a Fejér Értékek Iránytűje pályázat programjai tették még emlékezetesebbé. A Városháza téren Fejér Termék és Kézműves Vásáron mutatkoztak be a térség kézművesei és őstermelői, de emellett számos szabadtéri program is várta az érdeklődőket.  



A Megyenap nagyszabású ünnepséggel vette kezdetét szombaton a Dunaújvárosi Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében. A 9 órakor kezdődő „Megyenapi ünnepségen” házigazdaként Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere köszöntötték a vendégeket.
Cserna Gábor köszöntőjében elmondta: "Duplán büszkék vagyunk arra, hogy a városuk első alkalommal lehet a Megyenap házigazdája, és amiért méltó helyszínt tudtak biztosítani a tavaly uniós forrásból megújult Városházán és a főtéren. A Megyenapon, mi Fejér megye polgárai megmutatjuk, hogy közös a múltunk, hagyományaink, gazdag örökségünk tett minket azzá, amivé lettünk, ez köt össze bennünket."
A közgyűlés elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: "Egyedi értékek megszerzéséért nem kell külföldre utazni, hiszen megyénk számos kincset rejt és példákat sorolt, amiért megyénket érdemes megismerni. Fejér megyeinek lenni tettek, szándék, kötődés kérdése, nem pedig születési előjog."- fogalmazott Dr. Molnár Krisztián.
 
A Fejér Megyei Önkormányzat Díszpolgári kitüntető címeit és díjait „Megyenapi ünnepségen” adta át a közgyűlés elnöke. A Megyenap alkalmából Fejér Megye Közgyűlése a megyében kimagasló munkát végző, elévülhetetlen érdemeket szerzett polgárai számára az önkormányzat által alapított elismeréseket adományozott.
A díjazottaknak Dr. Molnár Krisztián adta át az elismeréseket. Fejér Megye Díszpolgára kitüntető címben részesült Fejér megye fejlődése érdekében végzett több évtizedes értékteremtő munkájáért Dr. Dorkota Lajos.
Majd Dr. Gógl Árpád vette át a Díszpolgári kitüntető címet kimagasló hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett orvosi szolgálatáért, tudományos és közéleti munkásságáért, a Fejér Megyei Szent György Kórház iránti cselekvő támogatásáért, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként.
A Megyenapon gazdára talált a Széchenyi Vikor díj, a Vörösmarty Mihály díj, a Németh László díj, a Dr. Berzsenyi Zoltán díj, a Terstyánszky Ödön díj, a Fekete János díj, a Salamon Lajos díj, a Wekerle Sándor díj, a Pápay Ágoston díj, a Marosi Arnold díj, a Dr. Paulikovics elemér díj és a gróf Klebelsberg Kunó emlékérem is.
 
Dr. Berzsenyi Zoltán Díjban részesült:
Dr. Rüll Miklós színvonalas orvosi munkája, az új módszerek és eljárások meghonosítása terén szerzett érdemei, példamutató osztályvezetői munkája elismeréseként.
 
Dr. Csiák Dániel több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal végzett orvosi munkája, sokoldalú közszolgálati tevékenysége, példamutató emberi magatartásáért.
 
Fekete János Díjban részesült:
Horváth János Józsefné több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett köztisztviselői munkássága, példamutató emberi magatartása elismeréseként.
 
Tóthné Czövek Erika Fejér megye lakossága érdekében végzett több évtizedes, magas színvonalú, elkötelezett köztisztviselői munkája, példamutató emberi magatartása elismeréseként.
 
Gróf Klebelsberg Kuno Díjban részesült:
Hartl Tiborné a rászorulók iránti elkötelezettséggel végzett színvonalas gyógypedagógiai munkájáért, a nevelői és irányító-szervező tevékenységéért, példamutató emberi magatartásáért.
 
 
Kovács Gáborné három évtizedes kimagasló pedagógusi valamint vezetői munkájáért, az autista gyerekek korszerű, eredményes oktatásában végzett tevékenységéért, pedagógusi példamutatásáért.
 
Marosi Arnold Díjban részesült:
Fülöp Attila önfeláldozó, tudományos igényű helytörténeti gyűjtő- és kutatómunkájáért, közösségi feladatvállalásáért.
 
Harcsa Tiborné a hazai óvodatörténet hiteles megőrzéséért és továbbörökítésért példamutató szakmai elkötelezettséggel végzett helytörténeti gyűjtőmunkájáért.
 
Németh László Díjban részesült:
Czuppon Péter a magyar néptánc-kultúra érdekében kifejtett, fáradhatatlan értékőrző és értékteremtő munkája elismeréseként.
 
Forstner Zsuzsanna a német nemzetiségi kultúra megőrzése és hagyományainak ápolása terén végzett több évtizedes, kimagasló oktató-nevelő munkája, példamutató pedagógusi életműve elismeréseként.
 
Dr. Paulikovics Elemér Díjban részesült:
A Csákvári Mentőállomás Kollektívája Fejér megye lakossága érdekében a betegszállítás terén hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett munkájáért.
 
A Martonvásári Mentőállomás Bajtársai a mentés és betegszállítás területén a betegekért végzett kimagasló, példaértékű munkája elismeréseként.
 
Pápay Ágoston Díjban részesült:
 
A Bicskei Önkéntes Karitász Csoport a rászorulók iránti elkötelezettséggel végzett, fáradhatatlan karitatív tevékenységéért.
 
Orbánné Molnár Anikó a hátrányos helyzetű gyerekekért végzett pedagógusi és vezetői munkája, példamutató és áldozatkész közösségi szerepvállalása elismeréseként.
 
Salamon Lajos Díjban részesült:
 
Fehérvári Tűzoltó Egyesület kiemelkedő hivatástudattal és elkötelezettséggel végzett tűzvédelmi munkájáért, példamutató karitatív tevékenysége elismeréseként.
 
Kovács Zsolt r. ezredes Fejér Megye Közgyűlése kiváló rendőri munkájáért, szakmai teljesítményéért, Fejér megye polgáraiért végzett önzetlen tevékenységéért.
 
Széchenyi Viktor Díjban részesült:
 
Dr. Bertóti Béla több évtizedes, kiemelkedő hivatástudattal végzett, magas színvonalú állatorvosi munkája elismeréseként.
 
Győri Imre cégalapítói és - vezetői munkája, több évtizedes kiemelkedő munkája, példamutató innovatív szellemisége elismeréseként.
 
Terstyánszky Ödön Díjban részesült:
Besenyei Péter a magyar műrepülő sportág érdekében kifejtett példaértékű erőfeszítéseiért, sikeres sportpályafutása és kiemelkedő érdemei elismeréseként.
 
Pekács Jánosné három évtizedes fáradhatatlan és szenvedélyes pedagógusi és sportszervezői munkájának elismeréseként.
 
Vörösmarty Mihály Díjban részesült:
Pati Nagy Bence több évtizedes, sikeres fotóriporteri pályafutásáért, Fejér megye művészeti örökségének gyarapításáért.
 
Péter Ágnes több évtizedes értékteremtő képzőművészeti alkotói munkásságáért, közéleti szervező tevékenysége elismeréseként. ( a díjat későbbi időpontban veszi át)
 
Wekerle Sándor Díjban részesült:
 
Koranisz Laokratisz kiemelkedő kulturális és közéleti munkásságáért, a görög nemzetiségi kultúra ápolásért és megőrzésért végzett kitartó munkájáért.
 
Molnárné Troppert Mária a német nemzetiségi kultúra ápolása, hagyományainak megőrzéséért végzett évtizedes közéleti munkájáért.
 
 
 
Az ünnepi műsorban a Dunaújvárosi Vegyeskar és a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes működött közre. 
 
A folytatásban a Megyenap újdonságaként a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló „Fejér Értékek Iránytűje” pályázat programjai kerültek bemutatásra. Ennek részeként nyílt meg a nagyközönség előtt 11 órakor a „Fejér Megye Nép –és Iparművésze 2015. pályázat anyagaiból rendezett kiállítás a Fejér Megyei Önkormányzat, a Fejér Megyei Értéktár Bizottság és a Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága rendezésében. A pályázatra beérkezett 70 pályamunkából álló kiállítást Dr. Juhász Katalin, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa nyitotta meg a házasságkötő terem előterében. A pályázat célja az volt, hogy Fejér megye nép- és iparművészeti kézműves termékeit és értékeit központba állítsák, hogy a Megyei Értéktár számos új értékkel bővüljön. A Dunaújvárosban megnyíló kiállítás a Kulcsi Község Önkormányzatához vándorol. Ők fogadják júliusban a tárlatot, majd Sárkeresztúron zárul a kiállítás sorozat augusztusban. A vándorkiállításon a kiállító művészek kézműves foglalkozásokat és bemutatókat is tartanak majd.
 
10 órakor kezdődtek a Városháza téri szabadtéri programok. A gyerekeket ugyanitt egész napos ugrálóvár, mesebusz, kisvonat és kézműves foglalkozások várták. 11 órakor kezdődött a hagyományos Fejér Termék és Kézműves Vásár, melyet 2011-ben a Fejér Megyei Önkormányzat indított el a helyi termékek és értékek népszerűsítése céljából.
 
 
A megyenapi vásárban 21 standon mutatkoztak be a megye és a térség termelői és kézművesei. 18 óráig kínáltak házi készítésű lekvár, szörpök, fűszer - és zöldségkrémek, méz, méhészeti termékek, kézműves szappanok, kerámiák, mézeskalács, és fatermékek is.
 
13 órakor a „Fejér Értékek Iránytűje” pályázat programjaival ismerkedhetett meg a Megyenap közönsége. A pályázat során megvalósult programokról és tapasztalatokról és a folytatásról Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Értéktár Bizottság alelnöke tartott előadást.
 
Ezt követően kerültek átadásra a népi és iparművészeti pályázat díjai a zsűri értékelése alapján, melyeket Dr. Molnár Krisztiántól, a közgyűlés elnökétől Vincze Mátyás iparművész és Szakáné Ecsegi Katalin és Kecskeméti Róbert népi iparművész vehetett át.
A folytatásban a Fejér Megyei Értéktár Bizottság munkájának köszönhetően a megyei értéktárba már bekerült, azt a 12 értéket mutatta be Farkas Lajos, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója, melyek az országos értéktárba kerülve, méltó módon mutathatják be Fejér megyét.
 
 
A pályázati program a megyei értékeket népszerűsítő nagy imázsfilmet beharangozó werkfilm vetítésével zárult.
 
A Megyenap szabadtéri programokkal: zumbával, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak és a Szélrózsa Társulat műsorával és táncházzal folytatódott.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP