MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Milliós informatikai fejlesztés az oktatásban
2012.12.19. 17:04

Több, mint 75 millió forintos támogatást nyert korszerű informatikai eszközökre a Fejér Megyei Intézményfenntartó Központ által közvetlenül fenntartott 12 megyei oktatási intézmény. Szerdán Pusztaszabolcson, a Fejér Megyei Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendeztek projektzáró ünnepséget, ahol be is mutatták az egyik informatikai eszköz, az interaktív tábla használatát matematika óra keretében.  



 
A projektre a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében megvalósuló „A Fejér Megyei Önkormányzat iskoláinak informatikai fejlesztése” című kiíráson nyerték el a teljes támogatási összeget. A fejlesztésen túl, a projekt keretében a pedagógusok oktatáson vesznek részt, ahol megismerkedhetnek a XXI. századi oktatás technikai eszközeivel.
 
 
A projektzáró rendezvényen Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott, az intézmények fenntartója köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy Pusztaszabolcs Város Önkormányzata a KDOP-3.1.1.C-12 a Kistelepüléseken településkép javítása pályázaton Pusztaszabolcs városi funkciójának fejlesztése című projekten 39.371.645 forintos 100%-os támogatást nyert.
 
Majd Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg a rendezvényt, volt fenntartóként, hiszen 2008-ban a pályázatot a megyei önkormányzat nyújtotta be. Az elnök hangsúlyozta az oktatási intézmények megfelelő infrastruktúrájának, felszereltségének biztosításához a fejlesztések és ezáltal a pályázatok jelentőségét. Kiemelte a projekttel járó rengeteg munkát, amit a pályázatot készítő Fejér Megyei Önkormányzat munkatársai az előkészítésbe, pályázásba, majd amit a Fejér Megyei Intézményfenntartó Központéi a szervezésbe fektettek. Külön megköszönte Csombók Pál megyei tanácsnoknak, és az általa vezetett pályázatíró csapatnak és mindazoknak az erőfeszítéseit, akik hozzájárultak a pályázat sikeréhez.
 
A köszöntőket követően Törökné Király Kornélia, a Szabolcs Vezér Gimnázium tanára tartott bemutatót matematika óra keretében az interaktív tábla használatáról, majd Csányi Kálmán, a gimnázium igazgatója tartott tájékoztatót az iskola munkájáról.
 
Az intézményekbe beszerzésre kerül 9 db iskolai PC, 68 db tantermi csomag – mely magában foglal csomagonként egy projektort, egy számítógépet és egy interaktív táblát – 1 db alkalmazás szerver, 1 db szerver szoftver, 12 db WIFI csomag, 5 db SNI I (nagyothalló) csomag, 2 db SNI II (siket) csomag, 1 db IV (vak) csomag, 20 db SNI V (mozgássérült) csomag.
 
Az eszközök az alábbi 12 db oktatási intézmény székhely intézményeiben kerülnek elhelyezésre:
• Fejér Megyei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium
• Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium
• Fejér Megyei Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium
• Fejér Megyei Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola Fejér Megyei Táncsics Mihály Gimnázium
• Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola
• Fejér Megyei Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
• Fejér Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon
• Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI
• Fejér Megyei József Attila Általános Iskola és Speciális Szakiskola
• Fejér Megyei Gárdonyi Géza Általános Iskola és Speciális Szakiskola
• Fejér Megyei Pápay Ágoston Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Diákotthon
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP