MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Műhelykonferencia a megyei foglalkoztatási kérdésekről
2017.11.16. 10:02

A Fejér Megyei Önkormányzat, valamint konzorciumi partnerei, a Fejér Megyei Kormányhivatal és az Echo Innovációs Műhely a tavalyi év során sikerrel pályáztak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” elnevezésű projektre. Tavaly elkészült, idén pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium által is jóváhagyásra került a Fejér Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Stratégia, melynek nyomán elindultak a támogatások is. 



A műhelykonferencia témája az elfogadott stratégia nyomán előállt feladatokról szólt elsősorban, miközben érintették a gazdaság és foglalkoztatáspolitika időszerű kérdéseit, a megyei trendeket, a kapcsolódó terület- és településfejlesztő programokat is. 
A rendezvényt a konzorcium vezetője képviseletében Tanka Csaba, a Fejér Megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg,
és Dr. Petrin László a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntötte.
Ezt követően Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors, a Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatási Szolgálat Főosztályának munkaerőpiaci referense vázolta a gazdaság és foglalkoztatáspolitika időszerű kérdéseit.
Az országos trendek és kihívások után Mahler Balázs a Fejér megyei helyzetről és kihívásokról számolt be, majd Kígyóssy Gábor a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal vezető tervezője a munkaerőpiaci folyamatokhoz kapcsolódó sikeres megyei TOP beruházási pályázatokat ismertette. Ezt követően Dr. Gayorné Molnár Ágnes a Fejér Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának képviseletében a beruházási projektekhez kapcsolódó foglalkoztatást elősegítő támogatási eszközöket mutatta be.
Zugor Zsuzsanna szociálpolitikus, az Echo Innovációs Műhely elnöke a foglalkoztatási szolgáltatások és a már elnyert megyei EFOP és GINOP pályázatok koherenciájáról szólt, a konferencia zárásaként Petróczi Ferenc szociológus gondolatébresztő előadását hallgathatták meg az érdeklődők „Milyen lesz a jövő munkahelye” címmel.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP