MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Műhelykonferenciát tartott a Fejér Megyei Civil Információs Centrum
2013.02.27. 16:26

„A nonprofit szervezetek működése 2013-ban” címmel tartott műhelykonferenciát a Fejér Megyei Civil Információs Centrum szerdán a Fehérvári Civil Központban. A program célja az volt, hogy megismertessék az idei jogszabályi változásokat a megyében működő civil szervezetek vezetőivel, munkatársaival. A műhelykonferencián közel 70 nonprofit szervezet vett részt, és az előadások után lehetőségük nyílt kérdéseket feltenni, amellyel nagy számban éltek is a jelenlévők. 



dr. Kovács Zoltán, a Fejér Megyei Önkormányzat aljegyzője elmondta: „ Megerősödött, intézményesült a civil társadalom az elmúlt két évtizedben. Ha a jövőben tovább akarjuk fokozni a nonprofit szektor elfogadását, a civil tevékenység vonzerejét, akkor a nonprofit szervezeteket, és a civil társadalmat ezer szállal összekötő kapcsolatrendszert kell megmutatni. Ebben a munkában lehet nagy jelentősége az ilyen konferenciáknak.”
 
 
Előadást tartott az Adóügyi változásokról Varga István a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevallási osztályának vezetője. Kovács Tímea, a NAV ügyfélkapcsolati osztályvezetője az általános forgalmi adóról, a civil szervezeteket érintő pontjairól beszélt, valamint a 2013-ban életbe lépő jogszabályi változásokról adott tájékoztatást a hallgatóságnak.
 
 
A civil szervezetek bírósági bejegyzésének feltételeiről, a közhasznúságról, és a végelszámolási bejelentésről tartott előadást Dr. Stettler Noémi, a Székesfehérvári Törvényszék bírósági titkára. 2012. jan. 1-jétől lépett hatályba az a jogszabály, amely a bírósági bejegyzést szabályozza. A végső cél az, hogy a cégeljáráshoz hasonló modern nyilvántartás jöjjön létre a nonprofit szektorban is. Jelenleg csak a papír alapú bírósági bejegyzés működik, az elektronikus ügyintézés 2014. július 1-jétől él. Jelentős változás állt be a közhasznúság tekintetében is. Eddig bármelyik szervezet megkaphatta ezt a besorolást, az utóbbi időben azonban csak a kifejezetten közcéllal működő egyesületek válhatnak közhasznúvá, és ezt bizonyítaniuk is kell. További változás a végelszámolási bejelentés. Mostantól, ha megszűnik egy szervezet, hivatalos végelszámolási eljárást kell lefolytatni, amely nyilvánossá teszi a megszűnést.
 
 
Csepcsányiné Oszlánczi Tünde, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara minőségügyi vezetője a kamarai nyilvántartásba vételt ismertette a jelenlévőkkel. A Kamara a nyilvántartásba vételért cserébe különböző szolgáltatásokat nyújt gazdasági, pénzügyi, és jogi területen.
 
 
Zentai Zsolt, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Igazgatóság Civil, Ifjúsági és Sportirodájának irodavezetője a megyeszékhely humánszolgáltatási lehetőségeiről beszélt az előadás a sorozat zárásaként. Az Önkormányzat anyagi, és természetbeni juttatásokkal is segíti a civil szervezetek munkáját a városban. Székesfehérvár az idei évben mintegy 125 millió forintot fordít a civilek támogatására, emellett segítséget nyújt a kommunikáció, a helyigények, és figyelemfelhívó kampányok révén.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP