Nagycsütörtökön este, az utolsó vacsora emlékére tartottak püspöki szentmisét a székesfehérvári székesegyházban. Ez a szombat esti vigília mise előtti utolsó szentmise. Beléptünk egy nagyon intenzív liturgikus időbe: a Dicsőség eléneklése után a harangok és templomi csengők elhallgattak és legközelebb a feltámadás örömében szólalnak meg újra.

A homíliában a főpásztor szólt a hívők közösségéhez és emlékeztetett rá: Jézus mindenben hasonlóvá vált hozzánk, a bűnt azonban nem ismerte. Minden az övé lehetett volna, de mindenről lemondott értünk, mert szeretettel akart minket, nem a bűnösségünket nézte, hanem szétosztotta magát nekünk szavaiban és tetteiben. Általa gazdagodunk és tőle kapjuk az erőt a jóra.

 

Szeretetének titkát ezen az estén három formájában szemlélhetjük: megalapította az Oltáriszentséget, melyben velünk maradt; papságot adott nekünk, akiket lefoglalt magának és küld hozzánk; a lábmosásban pedig példát mutatott a szolgáló szeretetre.

 

Az ő parancsa, hogy úgy szeressük egymást, ahogy ő szeretett minket: odaadással és elfogadással. Ma este ezt a legnagyobb szeretetet ünnepeljük: a Krisztust. És imádkozunk azért, hogy mindannyian az atyai házba érkezzünk.

 

A homília után a lábmosás szertartásához a főpásztor miseruháját leváltotta, vászonkendőt kötött maga elé és megmosta a város képviselőtestületeiből érkezett 12 férfi lábát.

 

A szentmise végén az Oltáriszentséget gyertyák közt kísérték ki a templomból: Nagypénteken és Nagyszombaton üres a tabernákulum. Az oltárfosztás mély jel, mely bevezeti az eztán kezdődő eseményeket; a megyés püspök és az asszisztencia ünnepélyesség nélküli csendben vonult ki.

 

A templomban kialudtak a fények, eztán már csak a szentélyben volt némi világosság: a Lamentáció eléneklése kezdődött. A virrasztás során Jeremiás szavai megelevenedtek, indult az esti zsolozsma és egyre mélyebbre vezetett minket a nagyhetet megnyitó éjszakába.

 

 

www.szfvar.katolikus.hu