MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Negyvenkét millió forintból újították fel a városháza épületét Bodajkon
2018.09.12. 07:54

A patinás épületet 42 millió forintból korszerűsítették, melyből összegből 19 milliót tett ki a pályázati támogatás, a többit a nem túl tehetős önkormányzat saját erőből teremtette elő. A felújított városháza épületét kedden ünnepség keretében adta át a település polgármestere, a térség országgyűlési képviselője és a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.  



 
Egy 1948-ban a bodajki tanácsházáról írt jelentés szerint a régi épület esetében a festésnél többet tenni nem javasolnak, mivel a földszintes épület két éven belül magától is összedől…
A történetet Wurczinger Lóránt polgármester elevenítette fel a felújított városháza keddi átadásán. A patinás épületet 42 millió forintból korszerűsítették. Ezen összegből 19 milliót tett ki a pályázati támogatás, a többit a nem túl tehetős önkormányzat saját erőből teremtette elő – derült ki az elöljáró szavaiból.
 
A munkálatok eredményeként szigetelték a födémet és a homlokzatot, az udvar felől új nyílászárókat építettek be, rekonstruálták az utcafronton a régieket. Kicserélték a kazánt, a tetőre pedig napelemek kerültek. Az energiahatékonyságot is szolgáló korszerűsítéstől a jövő esztendőtől már évi több százezer forint megtakarítást várnak.
 
Az átadó ünnepségen jelentette be Wurczinger Lóránt, hogy – mint fogalmazott – a bukott idők árnyait végképp lerázva, a városháza házasságkötő és tanácskozó termét Szent Istvánról nevezik el.
A polgármesteri hivatalban az elsőnek a helyi lakosnak kell lennie. A megújult épület ezt a célt szolgálja – hangsúlyozta az átadáson mondott beszédében Törő Gábor országgyűlési képviselő.
 
 
Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke pedig arról beszélt, hogy Bodajkra a hat sikeres TOP-os pályázat révén több mint 500 millió forint érkezik. Az eredményes lobbitevékenység mellett ehhez átgondolt településfejlesztési koncepció is kellett – mondta.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP