MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nem lehetünk elég hálásak az elesetteknek
2015.05.28. 10:42

Emlékezni kell a hősökre, akik más népek szabadságáért adták életüket, azokra a magyar katonákra, akik a békéért adták életüket – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes május 27-én, szerdán, a pákozdi katonai emlékparkban, a békefenntartók napja alkalmából rendezett ünnepségen. 





A Honvéd Vezérkar főnök beszédében nemes küldetésnek nevezte azt, hogy a magyar honvéd - aki Magyarország, a magyar nép érdekeit hivatott szolgálni - ha kell, életét áldozza azért, hogy esküjének szellemében teljesítse feladatát: más népek szabadságának biztosítását.

Benkő Tibor felidézte, hogy a magyar katonák már a XIX. században is részt vettek békefenntartó misszióban, sőt az első, krétai kiküldetésnek magyar hősi halottja is volt. Szólt arról is, hogy a  békefenntartók emlékművén az áll: „Végakaratuk a béke volt”, és mint rámutatott: ez az egyetlen út, az egyetlen megoldás, vagyis a békés egymás mellett élés, hiszen csak a megegyezés vezethet a konfliktusok nélküli létezéshez. „Mi katonák pedig arra vagyunk hivatottak és ezt vállaljuk, hogy ha kell, ebben rendelkezésére állunk az országnak és a nagyobb nemzeti közösségeknek” – fűzte hozzá a Honvéd Vezérkar főnök.



Benkő vezérezredes szerint mindenkinek kötelessége emlékezni az elesett hősökre még akkor is, ha idegen országok és emberek szabadságáért adták az életüket, vagy azért, hogy katonatársukat megvédjék, mert „nem lehetünk eléggé hálásak az elesetteknek” – mondta, hozzátéve, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt elfeledjük, sőt nincs olyan helyzetben a világ sem.

A rendezvényen elismeréseket adtak át és megkoszorúzták a parkban álló emlékművet is. Az ünnepségen - mások mellett - jelen voltak a missziókban elhunyt katonák családtagjai, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és helyi politikai vezetők is.



Fotó: Tóth László

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP