MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nemzetközi delegációk a Megyenapon
2013.09.17. 13:51

A Fejér Megyei Közgyűlés elnökének meghívására két nemzetközi partner is részt vett a Rétimajorban rendezett Megyenapon. A lengyelországi Opole vajdaságot a Roman Kolek marsall helyettes vezette 4 fős delegáció, a romániai Kolozs megyét a Vákár István megyei alelnök által vezetett 3 fős delegáció képviselte.  



A vendégek a három napos Fejér megyei tartózkodás alatt megismerkedtek a rétimajori Halászati Központtal, részt vettek a megyenapi programokon, kirándultak a Velencei-tó körül és Székesfehérvár nevezetességeit tekintették meg. A testvérmegyékkel folytatott sokéves együttműködés eredményei a jelen találkozás során is megmutatkoztak. Az előzetes együttgondolkodásnak és egyeztetésnek köszönhetően a lengyel partner két településének együttműködési szándéknyilatkozatával érkezett, amelyet Bicske és Pusztaszabolcs polgármesterei vehettek át.
 
A nemzetközi partnerek látogatást tettek a Pákozd - Mészeg hegyi Katonai Emlékparkban  is.
 
Tóth Erika
nemzetközi kapcsolatok tanácsnoka
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP