MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Nyílt nap Etyeken, a Korda filmstúdióban
2013.03.04. 10:42

Március első szombatjára hirdette meg az etyeki Korda Filmstúdió látogatóközpontja szokásos, évi nyílt napját. A rendezvény az uniós fejlesztéseket bemutató programban valósult meg, országszerte 15 intézményt nyitottak meg így a nagyközönség előtt, többek között a pécsi Zsolnay-központot is.  



Mint azt Kakuk Andrea központigazgató a nyílt nap előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, céljuk is a közvélemény megismertetése az itt folyó munkával, bár erre nincs mód az év teljes tartamában, hiszen tavasszal visszatérnek a külföldi stábok és folytatódnak a koprodukcióban készülő sorozatok forgatásai.
 
 
 
 
A megjelenteknek ezek után Pleizer Lajos, a Fejér megyei közgyűlés alelnöke beszélt a megye fő fejlesztési irányairól, a leszakadó kistérségek felzárkóztatási lehetőségeiről.
 
A Korda Sándor Filmstúdió és Látogatóközpontban szombaton nyílt lehetőség, hogy bárki bekukkantson a díszletek, forgatási helyszínek közé, megismerkedjen hazánk filmgyártásának nevezetes alkotásaival, illetve ellesse, hogyan oldják meg a trükkmesterek az olyan feladatokat, mint a falon lógás, egy hajó elsüllyesztése, vagy akár a láthatatlanná válás. Az érdeklődők a nap folyamán vezetett csoportokban járhatták be a Borgiák filmsorozat külső díszleteit, a New York-díszletben és a "Green-Screen" részlegben filmelőzetest is forgattak a közreműködésükkel, és besétálhattak Európa legnagyobb egylégterű, 6000 négyzetméteres, 35 méter belmagasságú forgatási csarnokába is.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP