MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Opolei és fehérvári fiatalok produkcióival ünnepelték a magyar-lengyel barátságot
2018.03.24. 09:39

 
 
 
 
 
 
Városszerte színes programmal ünnepelték a március 23-i Magyar-Lengyel Barátság Napját. Székesfehérvár Önkormányzata és testvérvárosa Opole, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat és Opole vajdaság külön is megemlékezett a barátságról. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban fellépett Krzysztof Riewoldt zsonglőr, valamint Julia és Jędrzej Skiba a 6."Lengyelország Hangja" tehetségkutató résztvevői is.



 

A magyar és lengyel történelem közös vonásai, a két nép között kialakult szoros, történelmi barátság tiszteletére a magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a Magyar-Lengyel Barátság Napját.

A tavalyi lengyel ünnepségsorozat után idén Magyarország adott otthont a közös programoknak. A veszprémi központi ünnepségek mellett, március 23-án Székesfehérvár Önkormányzata és testvérvárosa Opole, valamint a Fejér Megyei Önkormányzat és Opole vajdaság külön is megemlékezett a hosszú időre visszanyúló barátságról.

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban elsőként a Ferenczy-Nagy Boglárka vezette 21 gramm elnevezésű formáció produkcióját hallhatta a közönség, majd Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a résztvevőket. „A mai világban, ahol sok esetben csak az ellenségeskedést halljuk a kommunikáció területén, igazán különleges az a barátság, ami a két nemzetet, a lengyelt és a magyart összeköti egymással. Nem ismerek olyan kapcsolatot két nemzet között a világban, mint amilyen a lengyel és a magyar nemzetet összekapcsolja. Az egyik ok a történelmi múltunkban keresendő, hiszen sokszor nyújtottunk egymásnak segítséget.”
 

 

„A mában is összeköt minket egy nagyon fontos dolog: hiszünk abban, hogy keresztény európai hagyomány- és értékrendszerünk lehet csak alapja Európa fejlődésének. Ezért van az, hogy kiállunk egymás mellett, a barátság nevében segítjük, támogatjuk és ha kell megvédjük egymást.” - tette hozzá Cser-Palkovics András polgármester.

A polgármester szólt arról is, hogy nemcsak az fontos, hogy állami szinten támogassa egymást a két ország, hanem nagyon fontosak azok a kapcsolatok, amik a megyék és városok között kialakultak.

Małgorzata Stelnicka, Opole város alpolgármestere köszönetet mondott Székesfehérvár és Fejér megye önkormányzatának a meleg fogadtatásért. Kiemelte, hogy a partnerség évtizedei alatt számos programon vettek részt kölcsönösen. A közös projektek megvalósításában sportolók, művészek, civil szervezetek, szakmai képviseletek jeleskedtek. Opole alpolgármestere felidézte a tavalyi, Opole város fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozatot is, amelyen Székesfehérvárt Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester képviselte.

 

A program során fellépett Krzysztof Riewoldt zsonglőr, valamint Julia és Jędrzej Skiba a 6. "Lengyelország Hangja" tehetségkutató résztvevői is.

Az ünnepségen köszöntötte a résztvevőket Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Antoni Konopka, Opole Vajdaság Vezetőségi Testületének tagja is. 

Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke a sokszínű kulturális programok mellett, a lenygel látogatás szakmai hozadékát is kihangsúlyozta, mint mondta, ezt a célt szolgálta a délelőtti tanácskozás is a Megyeházán, ahol Opole vajdaság delegációja és a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal területfejlesztési szakemberei vettek részt. Mint fogalmazott: "Ezek a tapasztalatcserék vezethetnek el bennünket közös célunkhoz, hogy polgáraink között is mindenkinek hasznos, élő, napi kapcsolat létesüljön."

Antoni Konopka, Opole Vajdaság Vezetőségi Testületének tagja beszédében felelevenítette a középkorig visszanyúló lengyel-magyar kapcsolat fontos személyiségeit, pillanatait, és kiemelte, hogy a bajban is mindig számíthattunk egymásra: "az igazi barátság története a miénk" - fogalmazott a lengyel küldöttség vezetője. Hozzátette ma teljesen más körülmények között találkozhatunk, béke, demokrácia idején örülni tudunk barátságunk szépségének, és jó időszak ez arra is, hogy tovább ápoljuk a kapcsolatot, "és örülök, hogy ebben az együttműködésben helye van a mai ifjúságnak is.

A nap folyamán koncert, iskolai program, zsonglőrbemutató is volt Székesfehérváron a magyar-lengyel barátság napjához kapcsolódóan.

A Tóvárosi Általános Iskolában Krzysztof Riewoldt lengyel cirkuszi művész és oktató vezette be a zsonglőrködés rejtelmeibe a a hetedikeseket. A zsonglőrt délután a Hotel Magyar Király előtt is láthatta a közönség egy rövid utcai show keretében. A Skiba Duo este nyolc órától a Petőfi Kultúrtanszéken is bemutatkozik az érdeklődőknek.

Képgaléria: https://www.okkfehervar.hu/index.php?pg=media119379_hu

ÖKK

 

 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP