MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Összekötötték Pázmándot Kápolnásnyékkel
2020.04.22. 18:07

A Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő 5,6 kilométeres kerékpárút szerdai átadásával egy félmaraton és egy nagy maratoni táv is teljesíthetővé vált a Velencei-tó körül. A lehetőség a veszélyhelyzet elhárításával válik lehetségessé bárki számára.



Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos irányításával, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács terveit felhasználva két önkormányzat közreműködésével sikerült azt a kerékpárutat megvalósítani, amely összeköti Pázmándot Kápolnásnyékkel.
Dr. Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke a szerdai projektzáró ünnepségen elmondta: – A Velencei-tó északi partján egy új kör jött létre ezáltal, amely csatlakozik a Velencei-tavat körülölelő kerékpárúthoz, mely Dinnyéstől Gárdonyon, Velencén, Kápolnásnyéken és Sukorón át Pákozdig további mintegy 29 kilométert, majd innen Székesfehérvárig 8,3 kilométert jelent – ami megfelel egy félmaratonnak. Ám mostantól akár egy maratoni táv is teljesíthető, ugyanis ha ráfűzzük ezt az új úthálózatot és Sukorónál feljövünk Nadapra, majd Kápolnásnyéknél térünk vissza a tókörre, akkor már 37 és fél kilométernél járunk. S ha még a Pázmándra bemenő 2,1 kilométeres szakaszt is oda-vissza megtesszük, akkor egészen pontosan egy 42 kilométeres nagy maraton, azaz Velencei-tó maraton tud létrejönni. Reméljük, hogy a vírus elmúltával a kerékpározók számára ez egy új attrakció lesz a tó környékén.
Maratoni távvá lett a Velencei-tókör

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az adatokhoz a miniszterelnöki biztos még hozzátette: a Széchenyi 2020 program keretében, európai uniós támogatással valósult meg Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút, a fenntartható helyi közlekedés fejlesztése céljából. 367,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a megvalósításra, melyből a Fejér megyei kivitelező 346,1 millió forint értékben valósította meg az 5,6 kilométeres kerékpárutat. Virányiné Reichenbach Mónika, a projektet felügyelő Pázmánd polgármestere kiemelte, milyen fontos ez az út a sportolóknak és a munkába járóknak egyaránt, ezért köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek a megvalósításban. Majd pedig reményét fejezte ki, hogy hamarosan a Budapest-Balaton kerékpárút is kiépülhet, melyben szintén érintett Pázmánd. Ezzel kapcsolatosan Tessely Zoltán információval is szolgált, elmondta: a kiviteli közbeszerzési eljárás lezárult, van a projektnek kiválasztott kivitelezője is az etyeki térségben. Így az út az elkövetkezendő években megépülhet. A most átadott kerékpárút sokakat biciklizésre késztet, derült ki az átadón. Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere ugyanis elmondta: az új lehetőségnek köszönhetően a két települést könnyebb megközelíteni. – S még én is kezdek rászokni a kerékpározásra, hiszen van rá lehetőség!

Maratoni távvá lett a Velencei-tókör

Fotó: FEJÉR MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP