Hat éve avatták fel a szeptember 7-én hősi halált halt magyar katonák emlékművét Gyergyószentmiklóson a Honvédség Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére. A tragédia 70. évfordulójához közeledve, Deák Lajosné a környék önkormányzati képviselőjének kezdeményezésére, társadalmi összefogással, emlékparkot alakítottak ki a Királysor és a Géza utca kereszteződésénél annak a 159, a második világháborúban elesett fehérvári katonának az emlékére, aki Gyergyószentmiklós határában vesztették életüket 1944. szeptember 7-én.

A park kialakítása még augusztusban kezdődött, melyet a Városgondnokság szakemberei végeztek. Több mint hétszáz tő, jórészt örökzöld növényt telepítettek a parkba. Kipótolják a hiányos sövényt, padok kerültek ki a parkba és kisebb sétányokat alakítanak ki a korábban nem túl rendezett közterületen.

Hetven éve, hogy Gyergyószentmiklóson, a Gac oldalban hősi halált haltak a fehérvári katonák. Az elesett hősök tiszteletére emlékparkot alakítottak ki, melybe egy Gyergyószentmiklós által felajánlott kopjafa is elhelyezésre került, Sukoró önkormányzatától pedig egy emlékkövet kapott Székesfehérvár. A székesfehérvári 3. Szent István Gyalogezred 159 katonája esett el 1944. szeptember 7-én Gyergyószentmiklóson a Gac oldalban. A tragédiát követően a gyergyói emberek eltemették a hősi halottakat, és a tiltás ellenére gondoskodtak nemcsak arról, hogy friss virág legyen a katonák nyughelyén, hanem generációról generációra örökítették tovább a fehérvári honvédek 67 évvel ezelőtti hősies helytállását.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében emlékeztetett arra, hogy száz éve kezdődött az első világháború, és hetven éve, a második világháborúban halt hősi halált az a 159 magyar honvéd, aki a Magyar Királyi Honvédség székesfehérvári harmadik pótezredéhez tartozott. Kiemelte, hogy az emlékparkkal a hősi halált halt magyar katonákra emlékeztetik az utókort, mert "a holtak néha nagyobb erővel vigyáznak a városra, mint sokszor a feledékeny utódok".

 

Ennek a földnek a kiszórására kérte fel az államtitkárt, a két város polgármesterét és a képviselőasszonyt, hogy ezzel szimbolizálják: a megkezdett munka nem ér véget. A megható pillanaton túl Barti Tihamér a múlt és jelen összekapcsolódásáról beszélt: „1944. szeptember 7. az áldozatok napja. Egy gyászos emlékezetű nap Gyergyószentmiklós számára és Fehérvár számára is, hiszen ezen a napon 159 fehérvári honvéd vesztette életét. Amikor idefelé jöttünk, kollégáimmal arról beszéltünk, mit adott Székesfehérvár a nemzetnek. Akkor tudatosult bennem, hogy én egy olyan városba jövök, ahol mindenki büszke lehet arra, hogy itt nőtt fel. Székesfehérvár a történelem során számos megpróbáltatáson ment át, ezért ennek a városnak a lakói büszkék lehetnek arra, hogy honvédein keresztül mit adott közösségük a nemzetnek. Be kell vallanom, hogy a ’90-es évek második felétől kerestük a székesfehérváriakkal a kapcsolatot és az elmúlt években sikerült eljutnunk dr. Cser-Palkovics András polgármester és Deák Lajosné képviselő segítségével oda, hogy megvalósult sokunk álma - és most itt egy Gyergyószentmiklósról elnevezett téren emlékhelyet avathatunk. Büszkék vagyunk erre és büszkék lehetnek a székesfehérváriak is, mert megmarad emlékezetükben, hogy nagyszerű ősök éltek ebben a városban. Azt gondolom, hogy Székesfehérvárnak amiatt, hogy gazdag múltja van, büszke jövője is lehet – erre garancia számomra az a csapat, ami ezt a teret, ezt az emlékparkot megvalósította. Ahhoz, hogy ezt a munkát tudjuk folytatni, szükség van erre a csapatra, erre a lelkesedésre.”

 

 

Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere beszédében szintén azt emelte ki, hogy ez az emlékpark pillére lehet annak a hídnak, aminek túlsó pillére Gyergyószentmiklóson 70 éve már létezik. „1944 szeptemberében Székesfehérvárról egy maroknyi csapat elindult Gyergyószentmiklós irányába, a végekre, hogy segítsen megőrizni a hazát, a családot, és ezt a földet. Tele lelkesedéssel, amit a hazaszeretet táplált bennük, jövőépítési gondolatokkal érkeztek meg arra a helyre. Szeptember 7-re virradóra azonban a gyilkosok rájuk találtak, és ezen terveket egy pillanat alatt szétoszlatták. Voltak katonák, akiket saját szuronyukkal tűztek a földhöz, és voltak, akiket puskatussal vertek agyon. Egyiküknek a zsebében találtak egy el nem küldött levelet, amelyben többek között ez állt: Megérkeztünk Gyergyószentmiklósra, ahol olyan magasak a hegyek, hogy a felhők rajta ülnek. Ezt a levelet nem sikerült elküldenie, magával vitte a mennyekbe. Nem gondolta akkor, amikor ezeket a sorokat leírta, hogy teste azokban a magasságokba marad, és a lelke még magasabbra száll. Ilyenkor felteszem a kérdést, hogy haláluknak volt-e értelme? Miért haltak meg a fiatal magyar emberek? És íme, visszatekintve 70 év távlatából rádöbbenek arra, hogy igazából az ő sírjuk felett gyökerezik ki az a hajtás, ami a magyarságot, az összetartozást, az együttlétet megteremti és megalapozza a magyar jövőt. Hiszen barátságok alakulnak, kapcsolatok teremtődnek, és kéz a kézben meg tudunk valóstani olyan dolgokat, amik a jövő számára megőrizhetőek és továbbadhatóak. Külön köszönet ezért azoknak a gyergyószentmiklósi embereknek, akik 70 éven át nem hagyták veszendőbe az emlékezetet, mindig visszatértek, gondozták sírjaikat, gyertyát gyújtottak halottak napján annak ellenére, hogy az átkos korszakba ez tilos volt, és ezért büntetés is járhatott. Felvállalták, mert tudták, hogy ezt a szellemet és ezt a cselekedet át kell adni, át kell menteni, a múlandóság vasfoga nem kezdheti ki ezt az eszmét. A mai napon azért öröm itt állni, mert ezzel letesszük a székesfehérvári hídnak a pillérét, ami a Gac oldalán már 70 éve létezik és ezzel a híddal kapcsolódik össze Székesfehérvár és Gyergyószentmiklós, Erdély és Magyarország, a barátság, a jóindulat és az összefogás.”