MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Pénteken nyílik a Seuso kiállítás a megyeszékhelyen
2014.09.30. 13:06

 Október 3-án, pénteken nyílik a Seuso-kincsek kiállítása a Szent IStván Király Múzeum felújított Dísztermében. A tárlat január 15-ig minden nap délelőtt 10 óra és este nyolc óra között látogatható. A csoportok bejelentkezése is lehetséges lesz már jövő hét második felétől.



A kincsek bemutatása szükségessé tette, hogy speciális vitrineket, új biztonsági rendszert, továbbá állandó páratartalmat, levegőminőséget és hőmérsékletet biztosító eszközöket építsenek a múzeumban, de az elvégzett felújítás a folyosókat és a szociális helyiségeket is érintette.
 
Székesfehérváron kerül először bemutatásra múzeumi körülmények között a Seuso-kincs, ami nagy megtiszteltetés és nagy lehetőség is a városnak – mondta Cser-Palkovics András polgármester. „Szeretném megköszönni L. Simon László államtitkár úrnak azt, hogy felvetette a gondolatot és közösen a kormány támogatását is bírjuk a bemutatásra. A kiállítás október 3-án, pénteken délelőtt 10 órakor nyílik a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületének Dísztermében. Bízom abban, hogy a Seuso kiállítás mellett a többi kiállítóhelyet is sokan megnézik a kedvezményes múzeumi belépőknek köszönhetően. Az elmúlt hetekben sok szakember segítségével és támogatásával megújultak a múzeumi épület folyosói, udvara és Díszterme, ami méltó környezetet biztosít a csodálatos kiállításhoz. Köszönöm a budapesti és a fehérvári szakembereknek azt, hogy együtt tudtak működni azért, hogy szakmailag is egy kuriózum legyen a kincsek kiállítása. A terem mindenben előkészült és a speciális biztonsági előírásoknak hamarosan a kincs is megérkezik. Bizakodó vagyok abban a tekintetben is, hogy január 15-ig sok sok ezer ember jön el a múzeumba megnézni kincseket a hét bármely napján délelőtt 10 órától egészen este nyolc óráig.”
A város polgármestere kiemelte, hogy a múzeumi felújítás nem volt olcsó, viszont itt maradnak a beruházott értékek és innentől kezdve a Szent István Király Múzeum minden olyan biztonságtechnikai eszközzel rendelkezik, amivel minden évben hasonló nagyságrendű kiállításokat lehet majd befogadni Székesfehérváron.

A Szent IStván Király Múzeum épületébe belépve szemmel látható a változás. A szemközti ajtón keresztül a múzeum díszudvarára lehet kijutni.
 Demeter Zsófia, a Szent István Király Múzeum igazgatója arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy hosszabbított nyitva tartással, a hét minden napján 10.00 és 20.00 között várják a látogatókat. Szakvezetésre, múzeumpedagógiai vezetésre és foglalkozásra, valamint csoportos látogatásra a bejelentkezéseket a szekesfeherevar.hu/seuso címen, illetve a +36706699903 telefonszámon várják jövő hét második felétől.  A jegyeket elővételben is meg lehet vásárolni a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületében, a Fekete Sas Patikamúzeumban és a Városház téri Tourinform Irodában is.
„Számunkra nagy öröm az is, hogy a Seuso-kiállítás belépőjegyével a Csók István Képtárban bemutatott Aba-Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok című pannója, valamint a Régészeti pillanatképek című kiállítás 400 Ft/fő áron látogatható a Seuso kiállítás időtartama alatt. A Fekete Sas Patikamúzeum, a Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhely, a múzeum Országzászló téri épület (Tárgyalkotó hagyomány – Fejezetek Fejér megye néprajzából; Marosi Arnold múzeumi könyv és régiség látványtár; „Türelemejáték”- Varga Gábor Farkas képzőművész kiállítása), valamint a Megyeház utcai kiállítóhely (Új Magyar Képtár; „A teázás szokásától a félelmetes sárkányokig – Amit tudni illik a keleti porcelánokról”) tárlatai 100 Ft/fő áron látogathatóak a Seuso-kiállításra váltott jeggyel.” – tette hozzá Demeter Zsófia.
 
 A Seuso-kincsek kiállításra érkezőktől türelmet is kértek a szervezők, hiszen hat olyan műkincs látogatható a múzeum Dísztermében, amelyek nemcsak biztonságtechnikailag igényelnek különleges bánásmódot. „ A kiállítótérben egyszerre harminc főnél több nem tartózkodhat, mivel a tárgyaknak állandó hőmérsékletet és 40 százalékos páratartalmat kell biztosítani” - mondta Nádorfi Gabriella régész. "Jelenleg ma, Magyarországon mi rendelkezünk egy olyan vitrinpark-állománnyal, amely minden kitételnek megfelel. Vagyis a kincsek biztonsága mellett garantálják az állapotvédelmet is. A kiállítás kapcsán elvégzett beruházásoknak köszönhetően, a múzeumnak lehetősége nyílik arra, hogy a jövőben további nagy értékű műtárgyakat mutassanak be"

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP