MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Piramist avattak Iszkaszentgyörgyön
2014.05.09. 09:01

Átadták csütörtökön Iszkaszentgyörgyön, a kastélybirtok tanösvény egyik állomásánál ismét felállított, új Piramist. Az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és egy időkapszula is elhelyezésre került a Piramis belsejében.  



A Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. által egy dombtetőn emelt piramis szinte pontos mása az eredetinek, amit az egykori birtokos Pappenheim Szigfrid építtetett. A 1945-ben széthordott, majd újraépített kőgúla körül mára pihenőt is létesítettek.
 
 
Az avatóünnepséget a Bakonyi Vadászkürt Egylet tagjai nyitották meg. Köszöntőt mondott Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, Gáll Attila, a település polgármestere és Tengerdi Győző, a Veszprémi Erdőgazdaság vezérigazgatója. Majd a köszöntők kézjegyével ellátott emléklapot is elhelyezték abba az időkapszulába, amit egy márványtábla mögé, a Piramis belsejébe rejtettek el.
 
 
Az új építményt a szalag átvágásával hivatalosan is átadták.
 
 
 
 
 
Az avatáson a helyi óvodások és az iszkaszentgyörgyi kastélyiskola diákjai adtak műsort.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP