MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Régizene estek az Authentic Quartettel
2012.05.25. 12:07

Az ismert zeneóriások művei mellett a verebi Végh család kottatárából származó vonósnégyeseket szólaltat meg korhű hangszereken az Authentic Quartet 2012. június 2. – 2012. október 13. között három előadásból álló koncertsorozatán- hangzott el a program részleteiről pénteken tartott tájékoztatón a múzeum Rendházában.  



 
 
Dr. Demeter Zsófia, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága igazgatója tájékoztatón azt hangsúlyozta: Ezzel a programmal egy nosztalgiasorozat indul útjára, régi nyomokkal, mint a verebi család zenei viszonya, a múzeumban található kottagyűjtemény, és a Budenz-ház Székesfehérváron. Hallható lesz a kottagyűjtemény az erre szakosodott együttes által, a Budenz-ház, egy múzeumi miliő lesz a koncertek egyik helyszíne, amely a házias zenélést, a vonósnégyest idézi fel. Dr. Demeter Zsófia hangsúlyozta: Több szervezet fogott össze a koncert sikeres megvalósításáért, így a Fejér Megyei Múzeum és a Fejér Megyei Múzeumegyesület is, amely a tisztújítás után új lendületet hozott. Vargha Tamás az egyesület elnökeként, Székesfehérvár polgáraként és a kultúra támogatójaként ambícionálja ezeket a programokat-tette hozzá.
 
 
 
Vargha Tamás, Fejér Megyei Múzeumegyesület elnökeként hangsúlyozta: „Mindannyian szeretjük a komolyzenét és emlékszünk a Budenz-házi koncertekre. A művészeknek olyan mecénásokra van szüksége, amilyen a verebi család volt.” Sajnálatát fejezte ki, amiért a kiváló zenészek által vezetett, rendkívül magas színvonalú zenei életet biztosító kastély elpusztult és a mellette álló színház bár áll még, de nagyon rossz állapotban. Ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat 2010-ben készítetett falinaptárjában is szerepeltették a verebi színházterem fotóját. „A jövőben nagyon szép feladat lenne az épületet felújítani, hogy a Budenz-házhoz hasonlóan, a komolyzenei koncertek helyszíneként újra be tudja tölteni régi szerepét. Célként megfogalmazódott már, hogy a 2014-2020-as időszakot felölelő, megyei fejlesztési tervben, azon belül a turizmusfejlesztéshez kapcsolódva szerepeltessük a verebi színházterem felújítását. A megvalósításra feltétlenül szeretnénk forrást találni.”- tette hozzá Vargha Tamás és köszönetet mondott Székesfehérvár Önkormányzatának a koncert támogatásáért. 
 
 
 
Braila Mária, a Fejér Megyei Múzeumegyesület alelnökeként, a kottagyűjtemény kezelőjeként vett részt a tájékoztatón. Elmondta, a Szent István Király Múzeumban  a zeneművek kéziratos és korabeli nyomtatásban megjelent kottáit őrzik, melyek nemzetközi figyelmet érdemelnek. Ezt a helyszínen egy kéziratos kotta szemléltetésével is érzékeltette. A kottagyűjtemény vegyes állapotban van. Egy része lapozható, használható, de a másik része komoly restaurálást igényel- tette hozzá.
 
 
 
Bányai Balázs, a Fejér Megyei Múzeumegyesület titkáraként és a koncert programjának összeállítójaként tájékoztatatott a verebi Végh család és az Authentic Quartet jelentőségéről. A tervezett koncertek műsorában is többségben vannak azon szerzők művei, akiknek munkái ma már csak Székesfehérváron találhatók meg. Az archívum anyagából készült felvételek koncerteken is ritkán hallhatók, így az Authentic Quartet műsortervében több újkori ősbemutató is szerepel. A koncertek székesfehérvári helyszínei visszaidézik a korabeli házi muzsika miliőjét, Végh János igazi zenei csemegét jelentő munkájának bemutatásához pedig nem is találhatnánk autentikusabb helyszínt a verebi templomnál. A program összeállításánál arra törekedtek, hogy ne ütközzön más, megyei koncertprogramokkal-mondta.
 

Az Authentic Quartet 2002-ben Kalló Zsolt kezdeményezésére alakult azzal a céllal, hogy a historikus előadásmódot előtérbe helyezve a zenei ritkaságok bemutatásával minél hitelesebben szólaltassa meg az adott kor zenéjét. Repertoárjuk a kora klasszikától a romantikáig terjed. Számos rádiófelvétel mellett rangos fesztiválok meghívottjai, mint  pl.: Haydn Eszterházán Fesztivál, Soproni Régi Zenei Napok, Vonósnégyes Fesztivál az Esterházy-kastélyban, Zempléni Fesztivál, Budapesti Barokk Fesztivál. Eddig megjelent felvételeik a Hungaroton gondozásában - (mind világpremier!): E. A. Förster, Werner, Georg Lickl, N. Zmeskáll, Fr. Ernst Fesca, J. G. Albrechtsberger, J. Wölfl és F. Krommer vonósnégyeseivel. További két CD-jük egy-egy hangszeres szólistával közösen készült: C. Stamitz 5 klarinétnégyese - közreműködik Rozmán Lajos klarinéton; J. B. Vanhal 3 billentyűs hangszerre és vonósnégyesre írt kvintettje - Spányi Miklós fortepiano szólójával. A közkedvelt zeneművek mellett folyamatosan szélesítik repertoárjukat az ún. kismesterek általuk értékesnek ítélt műveivel. Újrafelfedezésükhöz gondos kutató-feltáró munkát végeznek hazai és külföldi könyvtárakban, magángyűjteményekben és családi hagyatékokban. A feltárt kéziratokból játszható kottákat készítenek, és e műveket műsorra tűzik. Munkájuk során nélkülözhetetlen forrásként szolgál a Szent István Király Múzeum kottagyűjteménye.

Az Authentic Quartet tagjai: Kalló Zsolt és Bozzai Balázs hegedű, Rác Gábor brácsa, Vályi Csilla cselló

 

A 2012. június 2. – 2012. október 13. hangversenysorozat programja:

június 2. Székesfehérvár, Budenz-ház   
                                     J. G. Albrechtsberger: C-dúr vonósnégyes Op. 7. No. 4.
                                     J. Wölfl: C-dúr vonósnégyes Op. 4. No.1.
                                                
                                                                  szünet
         
                                     J. Haydn: g-moll "Lovas" vonósnégyes Op.74. No. 3.
                                     F. Scubert: c-moll Quartettsatz

Az est házigazdája: Mácsai János zenetörténész

 

Július 29. Vereb, Római katolikus templom


                                    J. G. Albrechtsberger: Fúgák az Op. 16. sorozatból
                                    J. Haydn: D-dúr vonósnégyes Op. 20. No. 4.

                                                     szünet

                                    Végh János: F-dúr vonósnégyes

Az est házigazdája: Lipthay Endre történész
 

Október 13. Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, Díszterem 

Krommer: C-dúr vonósnégyes Op.7. No. 1.
                              

                                   E. A. Förster: A-dúr vonósnégyes Op.21. No. 3.


                                                      szünet

       
                                    Beethoven: c-moll vonósnégyes op. 18 no. 4

Az est házigazdája: Mácsai János zenetörténész

 

 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP