MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Rendhagyó sportnap Móron
2013.02.01. 10:33

Tolókocsis szlalomozás, boszorkányváltó, burgonyaültetés is szerepelt a péntek délelőtt rendezett sportnap feladati között a Wekerle Szabadidő Központban. A rendezvény „Az európai vidék jövője” elnevezésű projekt keretében valósult meg a fogyatékos emberek elfogadása és az önkéntesség népszerűsítése céljából, melyet Törő Gábor, a település országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökeke nyitott meg. Díszvendégként köszöntötték Zámbó Dianát, aranyérmes paraolimpikont, világbajnok úszónőt. 



 - Szükség van azokra az eseményekre, amelyek egymás mellé tudják állítani az embereket. Ebbe pedig tökéletesen illeszkedik a mai rendezvény, amely sportnap keretében segíti elő a fogyatékos és a nem fogyatékos emberek közti kommunikációt, és az önkéntesség népszerűsítését- hangsúlyozta beszédében Törő Gábor. Szeretném tehát szívből megköszönni a város polgárainak, vezetőinek és a támogató egyesületek vezetőinek, a szervezőknek mindazt az erőfeszítést, amit a sportnap létrehozásához kifejtettek, és kívánom, hogy nagyon sok örömet, büszkeséget hozzon nekik! –tette hozzá az elnök. Külön köszöntötte a Fejér Megyei Önkormányzat felkérésére a rendezvényt megtisztelő Zámbó Dianát, aranyérmes paraolimpikont, világbajnok úszónőt, a rendezvény díszvendégét.
 
Mielőtt elkezdődött volna a sportvetélkedő, a Bice - Bóca Egyesülettől Lepsényi Bálint verssel és a Mazsi tánccsoport hangulatos mazsorett műsorával köszöntötte a rendezvényt. A bemelegítést követően mór valamennyi általános iskolájának diákjai és a Bice - Bóca Hátrányos Helyzetűek és Nagycsaládosok Egyesülete tagjai oldottak meg együtt izgalmas feladatokat. A Táncsics Mihály Gimnázium 20 önkéntes diákja segített a rendezvény lebonyolításában.
 
A sorversenyeket követően a Főnix Rock and Roll Sporttánc Egyesület gondoskodott a közönség szórakoztatásáról.
 
A móri TDM Egyesület által szervezett rendezvényt célja az volt, hogy elősegítsék a fogyatékos emberek elfogadását, és népszerűsítsék az önkéntes tevékenységet.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP