MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny
2012.04.21. 14:39

Az István Király Általános Iskola adott otthont a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny döntőjének, melyet április 21–én, szombaton rendeztek. Azok a felső tagozatos diákok vettek részt, akik előzőleg a legjobb eredményt nyújtották a városi versenyeken. A döntőt Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta.  



 
 
A megnyitón az elnök külön köszöntötte a versenyző diákokat, akik szavai szerint már bizonyították, hogy helyesírásból iskolájuk legjobbjai, és köszöntötte a felkészítő tanárokat, akik újra és újra hitet tesznek az írásbeliség minősége mellett, majd egyetértve Kölcsey Ferenccel annak gondolatait idézve így fogalmazott:„Több kívántatik az írótól, mint a beszélőtől.” Jól tudták ezt eleink, - mondta a megyei közgyűlés elnöke - akik a sok évszázados tarkaság után a magyar nyelvű szövegek helyesírásának egységesítésére törekedtek. Az 1832-ben megjelent az első helyesírási szabályzat, de számos kérdés rendezetlensége a legtöbb bajt az iskolákban okozta. Végül Simonyi Zsigmond – kiváló nyelvész, a MTA tagja, a Nyelvőr szerkesztője, nyelvészek nemzedékeinek tanára, - dolgozta ki az iskolák számára a helyesírás rövid és könnyen érthető szabályzatát. Persze, mint mondta, azóta több szabályozás született, de a középiskolások versenye az ő munkássága előtti tisztelgés. És bizonysága annak, hogy a nyelvhasználat rohamos változásai közepette, a számítógépes szövegszerkesztés korában, a nyomtatott sajtóban, reklámszövegekben, még a könyvek lapjain is csúfoskodó helyesírási zűrzavart látva - igenis szükség van helyesírási elvekre, szabályokra, azok ismeretére és alkalmazására - hangsúlyozta beszédében Vargha Tamás. Beszédében utalt a délelőtt folyamán általa figyelemmel kísért diákszínjátszók törekvésére, „hogy a színpadon a tiszta, szép magyar beszéd szólaljon meg. Most pedig a középiskolák válogatott csapata küzd a magyar helyesírás szabályainak maradéktalan diadaláért” - fogalmazott, majd e gondolatokkal zárta beszédét Vargha Tamás: „Több kívántatik az írótól „- Legyen ez a versenyző közösség a helyesírási, a nyelvi tisztaság és biztonság őrzője és megkövetelője az élet minden területén!
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP