MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

SZÉKESFEHÉRVÁRI KIRÁLYI NAPOK - Programok péntek, szombat, vasárnap
2021.08.20. 14:53

Szent István király ünnepén, augusztus 20-án, pénteken kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok záró hétvégéje. A hagyományos ünnepi programok szentmisével kezdődnek, a Nemzeti Emlékhelyen délután lesz tiszteletadás az államalapító király szarkofágjánál, majd pedig Ünnepi közgyűlés kezdődik a Fehérvári királyok menetének felvonulóival együtt. 



Már a délelőtti óráktól középkori hangulatot ölt a Belváros és a Zichy liget, a Koronázási Ünnepi Játékok hagyományőrzőivel, régizenei együtteseivel, piaci-városi forgatagával, lovagi tornával, ágbogozó játékkal és számos családi foglalkozással. A nagyszínpadi rendezvények között az István, a király koncert keresztmetszetet és fesztiválzáró néptáncestet is megnézhet a közönség.

A Székesfehérvári Királyi Napok összművészeti programsorozat záró hétvégéje Szent Istvánnak, az államalapító királynak az ünnepén, augusztus 20-án, pénteken veszi kezdetét. A Szent Imre-templomban 10.30 órától Spányi Antal megyéspüspök celebrálja a Szent István-napi ünnepi szentmisét, és áldja meg az új kenyeret. A hagyományos ünnepi programok 17 órakor a Nemzeti Emlékhelyen tiszteletadással folytatódnak Szent István szarkofágjánál. Közben megérkezik a Belvárosba a Fehérvári királyok menete: a történelmi óriásbábok, a hagyományőrzők a Zichy ligettől egészen a Szent István térig vonulnak. A téren rendezett Ünnepi közgyűlésen beszédet mond, és Székesfehérvár kitüntetéseit dr. Cser-Palkovics András polgármester adja át. Az államalapító király ünnepének programjai este a Zichy-színpadon érnek véget: a közönség 21 órától hallgathatja meg az István, a király koncert keresztmetszetet, ami látványos, modern megszólalású produkció lesz, a címszerepben Feke Pállal.

Az ünnepi hétvége egyik legkedveltebb családi programja a Koronázási Ünnepi Játékok történelmi kisfesztiválja. A Belváros hamisítatlan középkori hangulatot ölt augusztus 20–22-e között, a pezsgő piaccal, hagyományőrzőkkel, látványos és színvonalas bemutatókkal, régizenei együttesekkel. A gyerekek idén is kipróbálhatják, milyen lehetett egy lovagi torna, lesz Árpád-házi Ágbogozó játék nyomozással, matricagyűjtéssel, főszerepben a királyi óriásbábokkal, és számos kreatív játékot, kézműves foglalkozást is kínál a Zichy liget. A KÜJ esti belvárosi látványosságai között épületfényfestés, interaktív kirakós játék és 3D épületvetítés is szerepel, szombaton pedig a Circum Aurora légi tűzszínház tagjai tartanak bemutatót a Zichy liget szélén.

Az 1278. augusztus 26-án lezajlott morvamezei csatát viszik színpadra, azaz egy száz négyzetméteres sakktáblára a Székesfehérvári SzC I. István Technikum diákjai: augusztus 21–22-én, szombaton és vasárnap 19 órakor a Nemzeti Emlékhelyen csap össze a világos és a sötét sereg, Matuz János dramaturgiája és rendezése alapján. A három király csatáját 19 órától lehet megnézni.

A Zichy-színpad pedig a Táncünnepnek, az Alba Regia Táncegyüttes fesztiválzáró estjének ad helyet. A mozirajongókat a Városháza díszudvarába várják, a kertmozisorozatban egy Oscar- és európai filmdíjas dán filmmel és egy amerikai romantikus vígjátékkal. A Vörösmarty Színházban pedig az ünnepi hétvégén is látható lesz egy kiállítás, fotóválogatás a bábkészítő táborok legjobb pillanataiból, valamint egy tárlat az elmúlt nyolc év szertartásjátékainak jelmezeiből. A programsorozat részeként a Városháza is megnyitja kapuit a látogatók előtt, szombaton dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével is indul csoportos épületlátogatás. 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP