MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Személyes történelem – tárgyi emlékeket vár a megye lakosságától a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság
2019.03.28. 13:56

Felhívással fordult a lakossághoz magániratok és tárgyi emlékek gyűjtése céljából a Trianon Centenáriumi Emlékbizottság. A testület elsősorban Fejér megyéből, az első világháború, a forradalmak kora, valamint Trianon és következményei tárgykörben várja az emléktárgyakat, melyeket a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárához, illetve a Szent István Király Múzeumhoz lehet eljuttatni. A gyűjtés anyagából ősszel kamarakiállítást rendeznek a levéltárban – hangzott el a felhívást ismertető sajtótájékoztatón.



A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság a székesfehérvári Közgyűlés tavaly november 16-i döntése nyomán létrejött tudományos munkacsoport. Feladata, hogy az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum regionális és helyi következményeit, eseményeit feltárja, újraértelmezze és megismertesse a város és a megye lakóival. A bizottság munkatervében szerepel tudományos konferenciák, rendezvények szervezése – ismertette Dr. Vizi László Tamás Phd, a bizottság elnöke.
 
Az Emlékbizottság felhívással fordul Székesfehérvár és Fejér megye lakosságához. Felkéri azon magánszemélyeket, gyűjtőket, akiknek birtokában, családi albumában, otthonában találhatóak az első világháborúhoz, az őszirózsás forradalomhoz, a Tanácsköztársasághoz, illetve a trianoni tragédiához és következményeihez kapcsolódó magániratok és tárgyi emlékek, hogy juttassák el azokat a gyűjtést lebonyolító két közgyűjtemény számára. A tapasztalatok szerint a magángyűjteményekben, a családoknál még nagyon sok tárgyi emlék fellelhető, amelyek még színesebbé, érdekesebbé és emberibbé teszik az eseményeket.
 
A gyűjtésre vonatkozó időhatár nagyon kiterjedt, nem korlátozódik kizárólag Trianonra. A lokalitását illetően a szervezők nem ragaszkodnak Székesfehérváron vagy Fejér megyében keletkezett dokumentumokhoz. Fontos azonban valamilyen helyi vagy időbeni érintettség, és az is, hogy a tárgy eredeti legyen. A beérkezett iratokból és tárgyakból 2019 őszén a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárában kamarakiállítás nyílik – mondta Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának igazgatója.
 
Gyűjtenek naplókat, visszaemlékezéseket, fényképeket, levelezéseket, plakátokat, hirdetményeket, igazolványokat, brosúrákat, könyveket, sajtóanyagokat, pénzeket, szórólapokat, vagy bármely egyéb írott forrást. Ugyancsak várnak tárgyi emlékeket, ezek lehetnek emléktárgyak, plakettek, felszerelési tárgyak, ruházat, háztartási eszközök (pl.: a trianoni döntéssel összefüggő ábrázolást kapott poharak, tányérok, stb.), kitüntetések, vagy bármely, a korszakhoz köthető jellegzetes tárgy. Czetz Balázs hozzátette: a személyes tárgyak rendkívül érdekesek és bemutatásra érdemesek lehetnek akkor is, ha a tulajdonosok esetleg nem így vélik, hiszen a tárgyak mesélnek, és fontos történelmi eseményekre reflektálnak.
 
A dokumentumok esetén lehetőség van arra, hogy a kiállítás után azokat digitalizálják és az eredeti példányt (vagy a digitális másolatot, igény szerint) a felajánlónak visszaadják, így a fontos családi ereklyéket a tulajdonosok továbbra is magukénak tudhatják. Természetesen mind a levéltár, mind a múzeum örömmel veszi, ha az eredeti példányokat felajánlják közgyűjteményi megőrzésre, hiszen itt lehetőség nyílik a méltó és szakszerű kezelésre, tárolásra és feldolgozásra.
 
A Szent István Király Múzeum gyűjteményvezetője, Bányai Balázs arról beszélt: a közgyűjtemények a legtöbb esetben ma már úgy dolgoznak, hogy igyekeznek fellelni az értékes magángyűjteményeket, amelyek kiegészítik a publikálandó forrásokat, illetve a kiállított tárgyakat. A múzeum számos, igen gazdag kiállítása is így valósult meg. A magániratok gyakran váratlanul és akkor kerülnek elő, amikor egy-egy családtag eltávozik, a személyes történelemnek pedig egyre nagyon szerepe van a tudományban.
 
Kérik, hogy az emléktárgyak és emlékiratok tulajdonosai keressék a Szent István Király Múzeumban Bányai Balázs történészt (tárgyakkal), vagy a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárában Gulyás Anita főlevéltárost (dokumentumokkal).
 
Elérhetőségek:
Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 2-3. Telefon: 22/313-052. E-mail: gulyas.anita@mnl.gov.hu
Szent István Király Múzeum 8000 Székesfehérvár, Fő utca 6. Telefon: 22/315 583. E-mail: banyai.balazs@szikm.hu
 
A Trianon Centenáriumi Emlékbizottság következő országos konferenciáját 2019. április 10-én, szerdán 10.00 órától a Városháza Dísztermében rendezik meg. Címe Babits Mihálytól származik: Evangéliumot hirdettek s Apokalipszis jött. A tudományos esemény az 1919 tavaszán zajlott eseményeket dolgozza fel országos, majd regionális és városi szinten.
 
ÖKK:Havasi Tímea 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP