MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szent György napon adták át az új műtőblokkot a kórházban
2015.04.27. 09:09

A Dr. Berzsenyi Zoltánról elnevezett, új háromszintes épületben 10 műtőegység, 15 ágyas intenzív részleg, 30 ágyas sebészeti, szeptikus osztály és központi sterilizáló is helyet kapott. Az új kórházi blokkot a „jövő”-nek nevezte Csernavölgyi István főigazgató, aki elmondta azt is, hogy a várossal közösen gondolkodva és közös megvalósításban 2020-ig további fejlesztések lesznek, mintegy hatmiliárd forint értékben.



 
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház hagyományos Szent György napi ünnepségét rendezték meg pénteken délután. Az ünnepséget követően felavatták az intézmény új kórházi részlegét is. Az új tömb a manuális szakmák kiszolgálását és az új intenzív terápia bővítését is szolgálja Az új 3 szintes épületben 10 műtőegység, 15 ágyas intenzív részleg, 30 ágyas sebészeti, szeptikus osztály és központi sterilizáló is helyet kapott. A főigazgató jelezte, hogy a 8,1 milliárd forint összköltségű, uniós támogatással megvalósuló projekt várhatóan szeptember végén zárul le, addigra befejeződik a régi hotelépület ötödik és hatodik szintjének teljes felújítása. Ezekben kap helyet a többi között a hemodinamikai osztály és a radiológia is. Az új kórházi blokkot a „jövő”-nek nevezte Csernavölgyi István főigazgató, aki elmondta azt is, hogy a várossal közösen gondolkodva és közös megvalósításban 2020-ig további fejlesztések lesznek, mintegy 6 miliárd forint értékben, a fejlesztések a belgyógyászati tömb megépítésével zárulnak.
A hagyományos Szent György napi ünnepség jelentőségéről szólva Dr. Csernavölgyi István főigazgató elmondta, hogy az itt dolgozó emberek visszajelzést kapnak arról, hogy milyen fontos a napi munkájuk az intézmény és a lakosság számára is. Az ünnepségen minden évben kitüntetéseket, emlékérmeket, díjakat vehetnek át az arra leginkább rászolgálók. A rendezvényen Székesfehérvár önkormányzata részéről részt vett Brájer Éva alpolgármester és Östör Annamária egészségügyi tanácsnok. Szent György Emlékéremmel az idén Buchmann Jánosné Patológia vezető asszisztens, Lencsés Béláné Onkológia osztályvezető főnővér, Dr. Schandl Károly I. Szülészet-nőgyógyászat főorvos és Osztotits Ferencné Gazdasági Igazgatóság titkárnő munkáját ismerték el. Átadták a Kiváló Kórházi Dolgozó és Kíváló Ápoló kitüntető címeket is.
Ünnepi beszédében Dr. Csernavölgyi István főigazgató elmondta, hogy tisztelegve a múlt nagysága előtt, a kórház vezetése Dr. Berzsenyi Zoltánról nevezi el az új tömböt. A volt főigazgató halálának 70. évfordulója alkalmából a Pulmonológiai épület előtti parkban található mellszobránál koszorú elhelyezésével rótták le tiszteletüket az intézmény dolgozói. Dr. Berzsenyi Zoltán sebész főorvos 1920-tól 1945. január 18-án bekövetkezett mártírhaláláig volt a kórház főigazgatója. A Szent György Kórház első nagyarányú fejlesztője, nevéhez fűződik az első röntgengép, az első mikroszkóp, az első EKG beszerzése, vezetése alatt az intézmény több, jelenleg is álló épülettel bővült. Főigazgatósága alatt végzett kitartó és elkötelezett munkájának méltó eredménye volt, hogy 1939-re már kilenc gyógyító osztályon, 482 ágyon zajlott a betegek ellátása. Főigazgatói munkája mellett az Orvosi Kamara elnöki tisztét is ellátta, de sportemberként is megállta a helyét, hiszen a Hungarian Jacht Club elnökeként 9. helyezést ért el az első Kék Szalag versenyen. A II. világháború vérzivataros idejében sem hátrált meg a feladatoktól, hivatástudatával és gyógyítás iránti elkötelezettségével példát állított az Őt követő orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak egyaránt.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP