MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szent István király előtt tisztelegtek a Nemzeti Emlékhelyen és államalapító királyunk lovasszobránál
2015.08.20. 21:52

Államalapító királyunk előtti tiszteletadással folytatódtak a Szent István-napi programok augusztus 20-án délután a Nemzeti Emlékhelyen, a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. Szent István szarkofágjánál tiszteletüket tették a város, Fejér megye és a történelmi egyházak vezetői és képviselői, a műsorban a Scola Alba énekegyüttes működött közre. Majd ezt követően a Városháza Dísztermében került sor Szent István napi ünnepi díszközgyűlésre, amelyen átadták az idei Székesfehérvár Díszpolgára és a Pro Civitate díjakat.



Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat Szent István-napi ünnepségén részt vett L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Spányi Antal megyés püspök, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és dr. Simon László, Fejér megyei kormánymegbízott. Jelen voltak továbbá Fejér megye és Székesfehérvár Önkormányzatának tisztségviselői, országgyűlési és önkormányzati képviselői, a történelmi egyházak képviselői, a fegyveres, rendvédelmi és igazságügyi szervek vezetői, valamint számos vendég.
 Az ünnepség kezdetén középkori Szent István himnuszok hangzottak el a Scola Alba énekegyüttes előadásában. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke az Államalapítás történetéről, törekvéseiről és István király szellemi erejének megtartó erejéről beszélt ünnepi köszöntőjében. „Augusztus 20-a – nevezzük akár Szent István király, akár az Új Kenyér ünnepének – voltaképpen egy dologról szól: gyökereinkről, melyek ebbe a földbe mélyednek!” – ezzel a gondolattal kezdte köszöntőjét az elnök, majd beszélt az óhazából a Kárpát-medencéig megtett útról, őseink viszontagságairól, küzdelmeiről és államalapító királyunk emberfeletti vállalásról, arról, ahogy a hitnek és törvénynek behódoló népét arra szorította, verjen végre gyökeret. „Szent István királyunk bezárta népe előtt a véget nem érő vándorlás kapuját, de kinyitott egy másikat, amelyen keresztül hullámzó búzatáblákra, biztos alapokra épített házakra, békésen legelésző, hízó gulyákra lehetett látni. Ezen a kapun nem kopogtak unos-untalan más, kósza népek nyilai, nem volt ott mögötte folyvást a bizonytalanság. Ott volt viszont mögötte az a hit, amelynek megvallásával levethettük a „barbárság”, az „idegenség” bélyegét, új és véglegesnek remélt hazánkban messziről jött, de keresztény testvére lehettünk Európa nemzeteinek!” – hangsúlyozta dr. Molnár Krisztián, majd rámutatott, nem Szent Istvánon, hanem csakis rajtunk múlik, élünk-e mai lehetőségeinkkel. „Fejér megye, Székesfehérvár, a Mezőföld ringó búzatáblái, a királyaink csontjait őrző Osszárium, szertartásjátékaink, körmenetünk, munkánk, vígasságaink és imáink, Nemzeti Emlékhelyünk kövei és Koronás parkunk játékai mind mi vagyunk! Egy évezred története és törekvése: gyökeret verni, megkapaszkodni, értékeinket megtartani, új kalászokat érlelni, magyarként békében, örömben élni! Szent István szelleme segítsen minket mindezekben!”
A tiszteletadás után a résztvevők együtt vonultak át a Szent István térre a XX. Nemzetközi Néptáncfesztiválon szereplő Kárpát-medencei táncosok és népzenészek felvezetésével.
A(z) IMG_2449_k.jpg megjelenítése
 
L. Simon László, Vargha Tamás, dr. Molnár Krisztián, dr. Cser-Palkovics András és dr. Simon László koszorút helyeztek el államalapító királyunk szobránál. A néma koszorúzást követően a Városháza Dísztermében kezdődött el a város hagyományos Díszközgyűlése.
A(z) IMG_2490_k.jpg megjelenítése
 
 
A díszközgyűlés kezdetén a hagyományoknak megfelelően a Fehérvár fanfár csendült fel, majd ünnepélyes keretek között hozták be a történelmi zászlókat. A résztvevők ezután közösen énekelték el a Himnuszt, majd Székesfehérvár polgármestere mondta el ünnepi gondolatait. „Legyünk gazdagok vagy szegények, befolyással bírók vagy páriák, mindannyian urai vagyunk a saját döntéseinknek, így felelősek a sorsunkért, a ránk bízottak sorsáért, nemzetünk, világunk sorsáért. Ráadásul nem csak tetteink által, hanem tétlenségünk által is.” - emelte ki ünnepi beszédében Székesfehérvár polgármestere, aki hangsúlyozta, hogy Szent István bár király volt – s mint ilyen, nem riadt vissza akár a kérlelhetetlen erő alkalmazásától sem – tisztán látta helyét a világban. „Látta azt, hogy kivételes helyzete nem önmagától- és nem is örökkévaló. Tudta, hogy csak személyes képességei, tettei, felelősségvállalása azok, amelyek megtartják trónján, vagy letaszítják arról.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Szent István királyunk az életművét közel sem tekintette lezártnak, sőt azt - majdan elérkező halálával is számolva – csak egy nagy egész kezdetének tekintette. Felelősséget érzett és vállalt a jövőért is, gondoskodni kívánt az út folytatásáról. Életünk, munkálkodásunk tehát nem csupán saját, kitűzött céljaink eléréséről szól. Része az előrelátás, a gondoskodás is, a gondoskodás szeretteinkről, minden ránk bízottról! Mert elkövethetünk mindennapjainkban önző, felelőtlen cselekedeteket, vagy vezérelhetnek bennünket tudatos, gondoskodó elvek: triviális példával élve, hajíthatjuk elhasznált elemeinket, kiürült PET palackjainkat egyszerűen a kukába, de dobhatjuk azokat szelektív gyűjtőbe is, gyermekeinkre gondolva. Áldozhatjuk minden időnket és energiánkat a boldogítónak vélt pénz hajhászására, de tölthetjük annak tisztes részét családunk, szeretteink, barátaink, kedves ismerőseink körében, esetleg önkéntes munkával, mert az jó, és közösséget teremt.” – folytatta ünnepi beszédét Székesfehérvár polgármestere.
A(z) IMG_2520_k.jpg megjelenítése
Felelősség és gondoskodás. Legyünk szűkölködők vagy királyok, építsünk viskót vagy országot, cselekedeteink megítélésében e két dolog nagy súllyal esik latba. Székesfehérváriként – államalapító Szent István király városának büszke polgáraiként – ezt pontosan tudnunk kell. A felelősség és a gondoskodás persze nem csupán az egyes személyektől várható el, hanem mindazoktól is, akik választott vezetőkként befolyással lehetnek mások életére.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki szerint Székesfehérvár vezető testületeinek, polgármestereinek elvitathatatlan felelősségük volt minden olyan döntésben, amely polgáraink szabadságáról, anyagi és kulturális jólétéről, egészségéről, európai emberhez méltó életéről volt hivatott gondoskodni. „Nekem polgármesterként – egyebek mellett – három alapvető célom van: Megnövelni a város gazdasági erejét, hogy az megbízható forrása legyen mind a közösségi törekvéseknek, mind az egyének, családok boldogulásának; visszaszerezni Fehérvár valamikori presztízsét a koronázó város, történelmi főváros státusz helyreállításával; végül pedig olyan aktív közösségeket támogatni – és nekik minden tekintetben teret adni -, amelyek tevékenyen részt vesznek ennek az új, erősebb, büszkébb Fehérvárnak a felépítésében!” – tette hozzá.
Fejet hajtva királyunk nagysága előtt köszönöm Szent István városa polgárainak mindazt a munkát, erőfeszítést, fantáziát, segítőkészséget, nyitottságot, kíváncsiságot, amivel személyes hozzájárulásukként közösségünk erejét is növelték! Ma, amikor államalapítónkra emlékezünk, köszönöm nekik, önöknek, hogy folytatói a nagy munkának, magyar nemzetünk megtartásának és megerősítésének! Köszönöm, hogy segítenek – ahogyan manapság gyakorta mondjuk – élettel tölteni meg Fehérvár utcáit, tereit, épületeit! Köszönöm, ha tetteiket a jövőért érzett felelősség és a gyermekeinkről való gondoskodás vezeti, hiszen ez volt a Szent Istváni terv: erős Magyarország, amely a nemzet szabad és boldog fiainak otthona!” – zárta ünnepi gondolatait Székesfehérvár polgármestere. 
Székesfehérvár Önkormányzata a város és Fejér megye történetének, történelmének feltárására végzett, több évtizedes tudományos munkássága, szellemi és tárgyi értékeinek megismertetése illetve a Szent István Király Múzeum és a város iránti elhivatottsága elismeréseként „Székesfehérvár Díszpolgára” címet adományozott dr. Demeter Zsófiának, aki 1974-ben helyezkedett el történész muzeológusként a Szent István Király Múzeum jogelődjénél. 1986 és 1991 között helyettes igazgatóként tevékenykedett, majd 2008-tól 2015. január 31-ig igazgatóként irányította az intézményt, azóta pedig tudományos munkatársként,valamint a Fejér Megyei Értéktár Bizottság tagjaként látja el feladatait.
 
Székesfehérvár Önkormányzata a város gazdasági, társadalmi életében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként „Székesfehérvár Díszpolgára” Díjat adományozott dr. Forgó Bélának, az Alcoa-Köfém nyugalmazott vezérigazgatójának.
 
Székesfehérvár Önkormányzata a város sportéletében nyújtott kimagasló teljesítményének elismeréseként posztumusz „Székesfehérvár Díszpolgára” Díjat adományozott Májer Lajosnak, aki a Videoton FC labdarúgócsapatának kiemelkedő egyénisége volt.1998 szeptemberében tragikus hirtelenséggel fiatalon hunyt el, 42 évesen.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP