MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szépség, hagyomány, érték – Megyenap Székesfehérváron
2018.04.06. 13:34

Fejér megye fővárosában, Székesfehérváron ünnepelték ma a Megyenapot. A Megyeháza Dísztermében ünnepi díszünnepséget tartottak, és átadták a Fejér Megyei Önkormányzat kitüntetéseit, díjait. Az eseményen dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester, majd Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondtak köszöntőt, kiemelve a város és a megye erejét, értékeit, a biztonság és kiszámíthatóság megőrzésének fontosságát. Az ünnepi rendezvények a Szent István téren tartott Megyekorzóval és Fejér Termék vásárral folytatódtak, melyet Tanka Csaba, a Közgyűlés alelnöke nyitott meg.



 
A Megyenap Fejér megye egyik legfontosabb közjogi eseménye, melyet minden évben más-más településen tartanak. Idén az ünnepi programok Székesfehérváron, a Megyeházán rendezett Díszközgyűléssel kezdődtek, melyen többek között országgyűlési képviselők, megyei települések polgármesterei, a közhivatalok és különféle intézmények, valamint a fegyveres és rendvédelmi szervek vezetői, Fejér megye és Székesfehérvár önkormányzati képviselői vettek részt.
A Megyenap minden évben olyan településen kerül megrendezésre, ahol példaértékű fejlesztések zajlanak, és olyan értékek találhatóak, melyekre megyei, országos és nemzetközi szinten is büszkék lehetünk. Székesfehérvár nemzetünk történelmi fővárosa, állami és szakrális bölcsője. Ezen történelmi és keresztény múlt mellé közösségi és kulturális szervezőerő párosul, mindezt kiegészítik a kiváló gazdasági mutatók, melyeknek köszönhetően Fejér megye az ország élmezőnybe került. Büszkék vagyunk Székesfehérvárra, a keresztény értékeinkre, ennek tükrében a város érdemes és alkalmas lett volna az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére. – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
A megye teljesítményének áttekintése kapcsán arról is szólt: egy széleskörű felmérés szerint a megye lakosai elégedettek, több mint 80 százalékuk gondolja úgy, hogy jól haladnak a dolgok megyeszerte, ehhez a béke és a biztonságérzet nagymértékben hozzájárul. Az egy főre jutó GDP tekintetében Fejér megye a harmadik helyen áll Budapest és Győr-Moson-Sopron megye után. A lakosság vásárlóerejét nézve Fejér és Komárom- Esztergom megye holtversenyben a második helyen vannak. A munkanélküliségi és a foglalkoztatási ráta tekintetében Fejér megye az ötödik helyen áll az országban.
Dr. Molnár Krisztián azzal zárta gondolatait, hogy az április 8-i országgyűlési választásoknak minden eddiginél nagyobb tétje van, nevezetesen, hogy megvédjük közös értékeinket.
Szép hagyomány, hogy a Megyenap évről évre különböző településeken mutatja be a megye szépségét, hagyományait és értékeit, és azt, hogy erős, egymásban bízó és hívő közösség vagyunk. Ez a közösség soha nem felejtheti el, hogy nem létezhetne a keresztény kultúra és értékek nélkül. Az EKF-pályázat meghallgatásakor egy belga szocialista politikus kifogásolta, hogy a városban túl sok a mosolygós ember és a kereszt. Voltak olyan idők is, amikor az Országalmán nem volt kereszt. Ma szerencsére újra van, és erre büszkék vagyunk! – emelte ki ünnepi beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester.
 
Hozzátette: a Megyenap arról szól, hogy megmutassuk, ez a megye hisz magában, minden térsége és területe fejlődik, gyarapszik az ott élők szorgalmának köszönhetően, ehhez pedig minden támogatást megkapott az elmúlt években. A nemzetközi befektetők mindennél előbbre tartják a biztonságot, a kiszámíthatóságot. A vasárnapi országgyűlési választás tétje, hogy továbbra is biztonság, vagy káosz vár-e ránk április 8-a után.
„Tegyük világossá, hogy mi nem belga szocialista politikusok megelégedésére, hanem a Fejér megyei emberek megelégedésére próbáljuk tenni a munkánkat. Inkább legyen sok mosoly a fehérváriak arcán, és inkább legyen sok kereszt Székesfehérvárott és Fejér megyében, minthogy egy belga szocialista politikus elégedett legyen velünk!” – ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta a megyenapi köszöntőjében, reagálva a város EKF-pályázatának elbírálására.
 
Arról is szólt, hogy magyarnak lenni küldetés és kötelesség, és ami ma magyarrá tesz minket, és amire büszkék vagyunk, abból nagyon sok minden Szent Istvánhoz és Székesfehérvárhoz kötődik, az itt élők pedig tudatában vannak ennek az erőnek. Megmaradásunk és gyarapodásunk a tét, melyhez – mint fogalmazott – ma is Szent István példáját kell követnünk. Egy nemzet akkor lehet erős, ha ragaszkodik identitásához, kulturális, vallási és történelmi örökségéhez, ha munkára alapozza a sikert, és büszke mindarra, ami őt a múltban jellemezte. A rendszerváltoztatás óta Magyarországon még soha nem dolgoztak annyian, mint most, 8 esztendő alatt 750 ezer új munkahely jött létre, és ebből a teljesítményből Fejér megye rendkívüli módon vette ki a részét. Fejér megye ma az ország egyik leggyorsabban fejlődő megyéjévé vált, Magyarország pedig tavaly olyan nemzetgazdasági rekordot döntött, amely Európában is egyedülálló.„Ma Magyarország minden túlzás nélkül Európa legbiztonságosabb országa, ami rendkívül komoly nemzetközi befektetési szempont. Ezt nem szabad feladnunk!... Szent István útját járva nincs és nem is lehet más cél előttünk, minthogy a keresztény értékrendünket büszkén vállalva a jövőben is ragaszkodjunk országunk függetlenségéhez, és építsük, erősítsük tovább a magyar nemzetet!” – zárta szavait Szijjártó Péter.
 
Az ünnepi Díszközgyűlés keretében adták át a Fejér Megyei Önkormányzat kitüntetéseit és díjait. Az alábbiakban az elismerések és a díjazottak sora olvasható, míg a részletes méltatások letölthetőek a Galériából.
 

Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím - Nagy Benedek
 
posztumusz Fejér Megye Díszpolgára kitüntető cím - Ütő Endre. A díjat özvegye:Ütő-Dávid Lenke vette át. 
 
posztumusz Dr. Berzsenyi Zoltán Díj - Kaszás Györgyné
Dr. Berzsenyi Zoltán Díj - Dr. Lengyelfi Zsuzsanna
Fekete János Díj - Dr. Szlávik Ferenc
Fekete János Díj - Váradi Klára
Gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem - Pápay Ágostonné
Gróf Klebelsberg Kuno Emlékérem - Térmegné Nyári Katalin
Marosi Arnold Díj - Hutváger Pál
Marosi Arnold Díj - Nádorfi Gabriella
Németh László Díj - Göndör Károlyné
Németh László Díj - Zámbó Tibor
Dr. Paulikovics Elemér Díj - Mentőállomás kollektívája
Dr. Paulikovics Elemér Díj - Szoboszlai Zoltán
Pápay Ágoston Díj - Kiss Jánosné
Pápay Ágoston Díj - Scheffer Tímea
Salamon Lajos Díj - Borsits László rendőr alezredes
Salamon Lajos Díj - Kovács József címzetes rendőr főtörzszászlós
Széchenyi Viktor Díj - Jüllich Ádám
Széchenyi Viktor Díj - Molnár Pál
Terstyánszky Ödön Díj - Bihari Róbert
Terstyánszky Ödön Díj - Takács Mihály
Vörösmarty Mihály Díj - Esthajnal Nyugdíjas Klub Énekkara és a Cirbolya Citera zenekar
Vörösmarty Mihály Díj - Fekete Ildikó
Wekerle Sándor Díj - Fiedler Albertné
posztumusz Wekerle Sándor Díj - Markovics Sándor
 
 Az ünnepi műsorban közreműködött a VOX Mirabilis Kamarakórus, valamint egy Moldai dalcsokorral, a pusztinai hagyományőrzőktől tanult dalokból, táncdallamokból hallhatott a közönség egy összeállítást Ferenczy-Nagy Boglárka, Ferenczy-Nagy Levente, Makai Zsolt, Nedvig Balambér és Kossa Benedek előadásában. 
 
 
A Díszközgyűlést követően a Megyekorzóval és Fejér Termék vásárral folytatódtak a programok a Szent István téren. A Székesfehérvár Önkormányzata és a Fejér Megyei Önkormányzat által szervezett program küldetése, hogy bemutassa a megye kulturális értékeit és megismertesse a helyi élelmiszereket és kézműves termékeket. A színpadi események mellett a megye termelői és kézművesei húsz standon kínálták portékáikat.
A Megyekorzót Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Úgy fogalmazott: „Amikor évről-évre összegyűlünk a Megyenapunkon – vásárral, műsorokkal – két cél vezet minket. Meg szeretnénk mutatni mindazt a szépet és jót, amit mi létrehoztunk, és meg akarjuk ismerni mindazt, amire mások büszkék. Tanítani és tanulni akarunk, elismerésre vágyunk és kalapot emelünk.” Hozzátette: az ember igyekszik olyan, jóleső munkát, tevékenységet találni, ami többről szól, mint a puszta létfenntartás. Így születhetnek meg a Megyekorzón bemutatott míves tárgyak, ízletes ételek és italok, illetve jöhetnek létre az önkifejezés igényéből született művészi produkciók.Tanka Csaba köszönetét fejezte ki minden termelőnek, kiállítónak, fellépőnek és segítőnek, akik támogatták a Megyekorzó megvalósítását.
 
Szöveg:ÖKK

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP