MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szépül a Batthyány kastély történeti kertje Bicskén
2014.12.01. 15:35

Megfelelő ütemben halad a kastély történeti parkjának rekonstrukciója „A bicskei Batthyány kastély védett történeti kertjének felújítása ” című projekt keretében. A munkák részeként megkezdődött többek között a cserjeirtás, az utak  kijelölése, illetve a tó tisztítása is. A felújítás a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával, az  Európai Unió több mint 237 millió forint-os támogatásából valósul meg.



A felújítás során a szakemberek törekednek a korhű kivitelezésre. Az épületet körülölelő
mintegy 12,5 hektárnyi, arborétum jellegű kertet múlt század eleji állapotába igyekeznek visszaállítani. Kiemelt figyelmet fordítanak a kertművészeti és tájökológiai értékekre, a természetvédelmi fejlesztésre és a kertre jellemző természeti értékek
regenerálódására.
 
A projekt részeként a kivitelező megkezdte a tereprendezést, a kert - és parképítést,valamint az irtási munkákat; a fakitermelést, a bozót - és cserjeirtást,illetve
az idős fák ápolását.
 
A munkálatok ütemezetten zajlanak,megkezdődött a régészeti ásatások nyomán feltárt
egykori útrendszer helyreállítása, valamint a kert öntözőrendszer ének, illetve az ahhoz
tartozó közmű-és elektromos ellátás kiépítése is. A jelenleg a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonnak helyt adó kastély kertjében –„A bicskei Batthyány kastély védett  történeti kertjének felújítása” elnevezésű, KEOP-3.1.2/2F/09 -11-2013-0003 azonosító
számú projekt részeként–megvalósuló fejlesztés célja, hogy hazánk egyik legszebb
történeti kertje 2015 nyarára visszanyerhesse egykori fényét.
.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP