MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Szociális város-rehabilitáció és Koronás Park – újabb fejlesztések a megyeszékhelyen
2013.01.09. 10:43

A „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése a konvergencia régiókban” című pályázaton indult Székesfehérvár Önkormányzata, hogy támogatást nyerjen a „Koronás Park” megvalósítására. Ugyancsak pályázat keretében sikerült elérni, hogy kiemelt projektként kerüljön nevesítésre a „Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten” a Közép-Dunántúli Operatív Program 2011-2013-as akciótervében.



Az egykori Vidámpark területén kialakítandó „Koronás Park" célja, hogy a magyar nép történelmét, a különböző korok emberének szokásait és kiemelten Székesfehérvár történelmét egy olyan parkon keresztül ismertesse meg a látogatókkal, amely a tanult információt kézzel foghatóvá, megtapasztalhatóvá és elérhetővé teszi. A másik pályázat is egy nagyon összetett fejlesztéssorozat megvalósítására ad lehetőséget. A Szárazréten élők életminősége, az általuk igénybe vett közösségi terek mind-mind változnak, megújulnak a város-rehabilitációs program keretében.
 
Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is örömmel értesült a pályázati támogatásról. Hangsúlyozta, hogy a legnagyobb nyertesek a lakók lesznek, ha ezek a fejlesztések megvalósulnak. Törő Gábor emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy mindkét pályázat 100 %-os támogatási intenzitású, azaz önrészt nem igényel, ami fontos a város költségvetése szempontjából.
 
A Koronás Park pályázatának elkészülte és a megvalósítás kezdete között fél év telt el, ami minden résztvevő szerint az uniós források lehívásához, felhasználásához kapcsolódó döntési mechanizmusok felgyorsulását jelenti. Ami pedig a megvalósítást illeti: a Koronás Park a tervek szerint 2014 tavaszára készül el, a "Szociális város-rehabilitáció a Szárazréten" projekt pedig 2014 nyarán zárul majd.
 
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP