MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Területfejlesztési iránymutatás
2012.05.04. 11:55

„A területfejlesztés átalakuló rendszere Fejér megyében” címmel május 4-én, pénteken délelőtt a Fejér megyei kamarák, szakigazgatási szervek, civil szervezetek, és cégek számára rendezett a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai tájékoztatót a Megyeházán.  



 
A harmadik, területfejlesztéssel kapcsolatos szakmai találkozó résztvevőit dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a Megyeháza Dísztermében.
 
 
A szakmai találkozón részt vett Domján László vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, Magosi Lajos alezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Csizek Tibor, a székesfehérvári rendőrkapitányság vezetője is.
 
 
 
Székesfehérvár polgármesterének bevezetőjét követően előadást tartott Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián, megyei főjegyző, Molnár Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Mórocza-Tavak Eszter, a Széchenyi Programiroda Közép-dunántúli Régió igazgatója.
 
 
 
A korábbi, két alkalommal a megye településeinek vezetőit, polgármestereit, jegyzőit, és területfejlesztési szakembereit tájékoztatták a területfejlesztést érintő változásokról, új irányelvekről.
 
 
 
Ismét népszerű volt a Kőszárhegyről érkező Fejér Termék.  A rendezvény ideje alatt  sajtkülönlegességeket lehetett kóstolni és megvásárolni.
 
Az előadások honlapunkon, innen letölthetők.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP