MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Történelmi időket megelevenítő Honvédfesztivál
2012.09.20. 14:40

"Ünnepeljünk együtt!" - ez a vezérfonala az idei Honvédfesztiválnak, amely mentén 2012. szeptember 25-30. között a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság, Fejér Megye és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Pákozd Község Önkormányzata, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete közös rendezésében kulturális, szabadidős és szakmai programokat rendeznek.



 
 
Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke ezúttal alapító tagként is szólt a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete nevében "Köszönet illeti mindazokat a szervezeteket, akik munkájukkal segítették a Katonai Emlékpark létrehozását, és annak Nemzeti Emlékhellyé nyilvánítását. Ezen a helyszínen immár 15. éve szerveződik meg a HTBK vezetésével a csata emlékünnepsége. A szervezet mindenkor maga mögött tudhatta az érintett önkormányzatok és katonai szervezetek támogatását. Örömünkre ezévben is színes és tartalmas programsorozat állt össze."- Vargha Tamás már a következő, jubileumi esztendőről is beszélt. Mint mondta, nagy öröm, hogy az 1-es sorszámú támogatói jeggyel a Fejér Megyei Önkormányzat járulhat hozzá a pákozdi csata 2013-as felelevenítéséhez. A megvalósítást százezer forinttal kívánja támogatni.
 
 
 
"Hagyományosan minden évben megemlékezünk a pákozdi csata évfordulójáról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszmeiségét, a hős katonák helytállását kiemelve. Ez a program az elmúlt másfél évtized alatt egész sorozattá nőtte ki magát, nem csoda az évről-évre az emlékparkba látogató ötezer érdeklődő. A szervezésbe is egyre többen kapcsolódtak be és a kínálat is egyre színesebb lett. Most már a csata mellett az akkori időszak katonai kultúráját, történelmét bemutató programok sorával várják a látogatókat. És létrejött egy kézzelfogható bázis is, a KEMPP, ahol minden ilyen és hasonló program otthonra találhat. Büszkék vagyunk rá, hogy Székesfehérvár Önkormányzata tulajdonosként viselhet felelősséget ebben az évben az Emlékparkért, biztosítva, hogy az átalakulások során is teljesíthesse küldetését." - mondta el Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere.
 
 
 
A Honvédfesztivál programjainak egy részét az Összhaderőnemi Parancsnokság szervezi. Ezekről adott részletes tájékoztatást Domján László vezérőrnagy, az ÖHP parancsnoka. "Szeptember 29-e Magyarország identitásának és hadtörténetének elengedhetetlen része. Erősíti az elkötelezettséget és jó példát mutat arra, hogy a honvédelem mindenkinek szívügye lehet." - mondta el a parancsnok. Szólt a szeptember 25-i iskolásoknak szervezett honvédelmi akadályversenyről, a 26-i "Hazafiság és honvédelmi nevelés" konferenciáról, valamint a sukorói református templomba szervezett, a '48-as haditanácsra emlékező összejövetelről is. Emellett a programsorozatból a szeptember 29-i napra is felhívta a figyelmet Domján László vezérőrnagy, kiemelve, hogy ez a szárazföldi haderőnem napja is.
 
 
 
A Katonai Emlékpark Pákozdon található és itt zajlott egykor az a dicsőséges ütközet is, amelyre közösen emlékeznek a programsorozat szervezői. "Pákozd büszke erre a dicső múltra, és tudjuk, hogy kötelességünk őrizni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékét, hazánk honvédő hagyományait." - mondta el Takács János, Pákozd Község polgármestere, aki hozzászólásában azt is kiemelte, hogy mindenkit szeretettel várnak.
 
Jövőre immár a 165. évfordulója lesz a pákozdi csatának. Ennek méltó megünneplésére egy nagyszabású, csatajelenteket felelevenítő műsorral készülnek, amelynek megvalósításához támogatói jegy váltásával bárki hozzájárulhat. Mint dr. Görög István nyá. ezredes, a HTBK Székesfehérvári Szervezetének titkára elmondta: legközelebb szeptember 22-én, a Lecsófesztiválon lesz erre lehetőség. Az óriáslecsó mellett várják az érdeklődőket.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP