MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Tovább folytatódik a harmadik ütemmel a Pannónia Szíve-program
2019.02.14. 10:26

A Pannónia Szíve-program folytatódik, a harmadik ütemben is nemzeti forrásból valósítják meg az újabb fejlesztést. Az újhegyi Gasztrosétányon ünnepélyes alapkőletétellel és az időkapszula elhelyezésével bizonyították a néhány éve még álomnak tűnő tervek megvalósulását. Útépítéssel folytatódik az újhegyi beruházás. 



Az etyeki Kálvária-domb hajdan a falu közepének számított, szép fekvése és az utak összefutása okán is. A stációk végén, a dombtetőn áll az egy időben sorsára és pusztulásra ítélt három kereszt, Szent Vendel és Nepomuki Szent János szobrát is az enyészetnek hagyták érdesebb történelmi időkben. A közeli Magyarkút, a község tiszta vízű forrása adta az ivóvizet embernek, jószágnak, a 19. században épített kútháza is összerogyott. Az út folytatásaként, a magaslaton álló katolikus templom állt csupán büszkén, s a kitelepítések, majd betelepítések után összerázódott lakosság teremtő ereje és szeretetvágya küzdötte le a rossz sorsot. Építettek, majd amint lehetett, felújították a Kálváriát, s a környékében található ereklyéket, emblematikus emlékeket. Az utóbbi néhány évben pedig több milliárd forintos hazai támogatásból fejlesztették, s régi szépségben újjáteremtették, majd korszerűsítették Etyek építészeti kincseit, a szőlőgazdálkodás nyomán örökül maradt értékeit.
Mindezt felidézték a tegnapi ünnepélyes alapkőletétel alkalmával, kiemelt köszönetet mondva annak a helyi közösségnek, az itt lakóknak és a bátor vállalkozóknak, akik fantáziát láttak sokkal korábban az itt rejlő lehetőségekben. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos hangsúlyozta: a kormány az eredményeket és az előzményeket látva kiemelt figyelmet szentel a térségnek, ezért újabb és újabb forrásokat biztosít a folyamatos fejlesztésekre. A Rókusfalvy Pál által elindított kezdeményezés nyomán az Újhegy, az Öreghegy, a Kecskegödör és a Körpincék szőlei, présházai részben a régi szépségükben mutatják az elődök jó ízlését, illetve stílusban tartva épültek újabb borközpontok, telepítettek új szőlőfajtákat. A helyi és a máshonnan érkező, vállalkozó szellemű emberek szeretik Etyeket, s a turisztikai lehetőségekben rejlő hasznot ötvözik a tradíciók megőrzésével és az innovációval.
A présházak régiek, ám ma már szükséges a kényelmet adó infrastruktúra, a közlekedés, az elegáns, de legalábbis gördülékeny kiszolgálás, a kulturális igények és a romantikus érzelmek kielégítése. Etyeken ez rendelkezésre áll, az események, rendezvények sora bizonyítja folyamatosan. Dr. Molnár Krisztián Fejér megyei közgyűlési elnök, a Velencei-tó s Térsége, a Váli-völgy, a Vértes Térségi Fejlesztési Tanács elnöke sorolta el a végrehajtott fejlesztéseket köszöntő beszédében, s szintén kiemelte a helyi közösség teremtő erejét. Garaguly Tibor etyeki polgármester nem titkolta, a községben számosan fejüket csóválták a leendő tervek hallatán, nem hittek a legmerészebbek álmainak megvalósulásában. Mára senki nem kételkedik. A Kálvária-domb aljában az ünnepség alatt is folyt az építkezés, a látogatóközpont falai már állnak, a kereskedelmi, turisztikai és szolgáltató együttes azokat szolgálja ki, akik a hagyomány mellett a legkorszerűbb turizmust is igénylik. A Magyarkút környéke megszépül, eltüntetik a csúf vastraverzeket, villanyvezetékeket, elbontják a vízműves építményeket, méltó környezet övezi a lélekemelő hangulatot őrző Kálváriát.
 
szöveg:feol.hu
fotó:Skobrák Dénes 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP