MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Turisztikai fogadóközponttal bővül a Károlyi-kastély
2014.09.25. 13:19

„A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély turisztikai fogadóközpontjának fejlesztése” című KDOP-2.1.1/B-12-2012-0007 azonosító számú projekt célja egy olyan, a Károlyi-kastélyhoz kapcsolódó többfunkciós turisztikai fogadóközpont kialakítása, amely az idegenforgalmi szezonban és a szezonon kívül is igénybe vehető.



 
A beruházás az Európai Unió csaknem 98 millió forintos támogatásából valósul meg, melyet az épület szerkezetének fejlesztésére a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) mintegy 70 millió forinttal egészített ki. A projekt első ütemét képezi az épület teljes állagmegóvása, majd ezt követi a fogadóközpont kialakítása. Elsődleges cél, hogy a kastély területén található egykori mosóház épülete olyan funkciót kapjon, amely szolgálja, kiegészíti, illetve színesíti a kastélyegyüttes kultúrában és turizmusban betöltött szerepét.
 
Az idegenforgalmi lehetőségek megtervezésénél kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy komplex, átfogó turisztikai lehetőségeket biztosítsanak az érdeklődők számára. A projekt lezárulását követően a turisztikai fogadóközpont az idegenforgalmi szezonon kívül is igénybe vehető szolgáltatásokat nyújt, az épület 12 hónapon át folyamatosan látogatható lesz. A kialakított fogadóközpont új szolgáltatási elemeinek köszönhetően bővíti a térség turisztikai kínálatát.
A központban lehetőség nyílik majd a XIX. századi európai és magyar kertművészetet és a fehérvárcsurgói park történetét ismertető állandó kiállítás, valamint időszaki kiállítások bemutatására. Emellett a látogatók információkat kaphatnak a térségben található turisztikai programokról, szolgáltatókról, a Móri Borvidék TDM egyesület tagjairól és a helyi túraútvonalakról is. A központban kialakítanak egy büféhelyiséget, valamint egy kerékpárkölcsönzőt, amihez egy önkiszolgáló kerékpárszerviz és a turisták számára külön női és férfi öltöző-zuhanyozó egység is tartozik. A fogadóközpont terme mindemellett lehetőséget biztosít erdei iskolai programok, tudományos előadások, oktatási tevékenység, illetve kézműves foglalkozások megszervezésére is.
 
A Károlyi- kastély a Közép-Dunántúli Régió Székesfehérvár körüli kastélygyűrűjének egyik legfontosabb eleme. Jelentőségét növeli, hogy a korábbi történeti épületegyüttes és a park szinte maradéktalanul fennmaradt. A fejlesztés által nemcsak a kastély, hanem Fehérvárcsurgó is kiemelt turisztikai és idegenforgalmi szerephez juthat. A projekt befejeztével a kastély méltó módon képviselheti majd a világhírű hazai kastélyépítészetet.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP