MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ügyfélszolgálati irodát nyitott a Széchenyi Programiroda Martonvásáron
2016.03.04. 11:54

Ünnepélyes keretek között 2016. március 4-én, pénteken délelőtt megnyitotta új ügyfélszolgálati irodáját a Széchenyi Programiroda Martonvásáron. Az eseményen Tessely Zoltán, országgyűlési képviselő és Dr. Szabó Tibor polgármester képviselték a várost. A megye részéről a Fejér Megyei Kormányhivatal képviseletében Dr. Petrin László főigazgató és Dr. Koltai Gábor járási hivatalvezető, a Fejér Megyei Önkormányzat képviseletében Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, a Széchenyi Programirodától Orbán Kristóf regionális igazgató vettek részt az ünnepségen majd a köszöntők után szalagátvágással avatták fel az új irodát. 



Megnyílt a Széchenyi Programiroda 60-ik ügyfélszolgálata az országban. A megyében Székesfehérvár, Mór és Dunaújváros mellett most már Martonvásárban is várják a szakemberek a kis-és középvállalkozásokat. A Szent László utcai irodában elsősorban azokat várják, akik nem igazodnak ki a pályázati lehetőség tárházában.
A járásban ugyanis bár számos fejlesztés valósult meg, a kkv-k kevesebb sikerrel szerepelnek az uniós pályázatokban – nyilatkozta Orbán Kristóf, a Széchenyi Programiroda Közép-dunántúli regionális igazgatója.
A Fejér Megyei Közgyűlés stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi Programirodával annak érdekében, hogy tovább fejlődhessen a megye gazdasága – tette hozzá Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
 
A programiroda öt évvel ezelőtt jött létre, 7 régióban, országosan 25 ezer ügyfélnek segítettek indulásuk óta. A martonvásári irodával együtt, immár négy ügyfélszolgálat várja Fejér megyében a pályázatok után érdeklődőket.
 
 
Dr. Molnár Krisztián elnök, Dr. Szabó Tibor polgármester, Tessely Zoltán képviselő és Orbán Kristóf regionális igazgató szalagátvágással avatnak. 
 
Martonvásáron az iroda a Szent László utca 24. szám alatt várja az érdeklődőket.Az iroda munkatársai segítenek az uniós pályázatokkal kapcsolatban - a pályázatok kiválasztásától a beadásig. A projektötlet megfogalmazásától a pénzügyi elszámolás lezárásig a teljes folyamatot végigkísérik.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP