MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új katonai szervezet Székesfehérváron
2018.10.15. 09:21

Ünnepélyes keretek között tett tartalékos esküt és vette át a Magyarország köztársasági elnöke által adományozott csapatzászlót az október 1-jével, aktív katonai szervezetként Székesfehérváron megalakult Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred mintegy háromszáz katonája szombaton, Fehérváron, a Városház téren. A csapatzászló-adományozási ünnepség után a Szent László teremben aláírta szerződését a nyolcezredik magyar tartalékos katona, Győri Árpád, őrvezető. 



 

„A csapatzászló mint a katonai becsület, bátorság és bajtársiasság jelképe mélyen gyökerezik a magyar katonai hagyományokban. Egybeforrt hazánk honvédő és szabadságharcaival. Alapvető szimbóluma honvédségünknek. A történelmi múlt emlékei előtt tisztelegve kifejezi a közösség összetartozását, a katonai eskü és az alakulat iránti hűséget, a haza védelme iránti feltétlen elkötelezettséget.” – áll Dr. Áder János, köztársasági elnök adományozási okiratában.

Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Iroda irodavezetője, főhadsegéd Huszár Ferenc alezredesnek, az ezred megbízott parancsnokának adta át a csapatzászlót.

Ezután a zászlóra Szegő László a köztársasági elnöki, majd Nedeczky Ildikó, a névadó altábornagy unokája, az ezred zászlóanyai szalagját kötötte föl. A tábori lelkészek megáldották és felszentelték a csapatzászlót. Az eskü szövegét – kedvese jelenlétében – Győri Árpád tartalékos őrvezető, az MH 8000. tartalékos katonája mondta elő az ezred új tagjainak.

Felemelő érzés hallgatni az önkéntes tartalékos katonák eskütételét. Ennek tükrében szeretnénk létrehozni Magyarországon egy olyan erős honvédséget, amelyre büszkén számíthatnak a magyar emberek. Bízhatnak felkészültségükben, a katonáink pedig bízhatnak azokban az eszközökben, felszerelésekben, amelyekkel ellátjuk őket. Mert sajnos a világban végbemenő változásokon napjainkban is láthatjuk, hogy nem igazán jó irányba haladnak a dolgok. Láthatjuk, hogy a biztonsági környezetünk az elmúlt években milyen sokat változott.” - emelte ki ünnepi beszédében Benkő Tibor, honvédelmi miniszter.

Igaz, hogy a Nyugat-Balkán félszigeten már béke van, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a békefenntartó katonák ezrei teljesítenek szolgálatot és őrzik, vigyázzák a békét. Nem is olyan régen történt: az ország keleti szomszédságában, Ukrajnában háború tört ki és háborús események zajlanak napjainkban is. Látnunk kell, hogy a Kárpátalján élő magyarság jogai miként szorulnak háttérbe, amit nem szabad megengedni.

 

A magyar emberekről nekünk gondoskodnunk kell, itthon és a határokon túl is.

Mindenki láthatta, hogy a 2015 nyarán-őszén bekövetkezett tömeges illegális migráció - amikor 8-10 ezer ember vonult át naponta Magyarországon - milyen problémát jelentett. Szintén látható, hogy a világban mennyi terrorcselekményt követnek el.” - tette hozzá Benkő Tibor.

Éppen ezért tennünk kell annak érdekében, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantálni, szavatolni tudjuk. Ezért elismerésem és köszönetem az itt felsorakozott önkéntes területvédelmi tartalékos katonáknak, akik iskolájuk, munkájuk, egyéb más elfoglaltságuk mellett önként vállalják a haza fegyveres szolgálatát. Úgy gondolom, hogy ez az egyik legnemesebb küldetés, ha valaki azt vállalja, hogy Magyarországot, a magyar embereket, Magyarország érdekeit bármilyen körülmények között is megvédi. Ha kell élete feláldozásával is. Ettől nemesebb esküt, elhivatottabb szolgálat nem létezik.” - hangsúlyozta Benkő Tibor, honvédelmi miniszter, aki megköszönte az önkéntes szolgálatot és azt kérte a katonáktól, hogy mutassanak példát Magyarország polgárainak, abban, hogy a nemzetből, a magyar emberekből nem fogyott el a haza iránti hűség, a haza iránti szeretet, elkötelezettség és lojalitás. - zárta ünnepi gondolatait Benkő Tibor, honvédelmi miniszter..

A katonai zászlók minden korban és időben a hazafiság, a bátorság, az áldozatkészség, a nemzethez, a csapathoz és az eskühöz való kitartás és hűség jelképei. Nincs ez másképpen napjainkban sem.

Számunkra a csapatzászló teszi teljessé a katonai szervezet létezését, mert megtestesíti az ezred összetartozását és hirdeti azt a szellemi és erkölcsi értékrendet, amely köré bajtársi, katonai közösségünk szerveződik.

Átvenni a csapat zászlóját mérhetetlen büszkeséget, hatalmas megtiszteltetést és óriási felelősséget jelent, de szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a zászlót közösen tartjuk a magasba, mi, a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred katonái és Önök, a magyar társadalom tagjai, akik támogatnak és segítenek bennünket a haza védelme érdekében vállalt feladataink ellátásában.

Önöknek köszönhetően hosszú idő eltelte után ismét létrejöhetett egy új katonai szervezet, egy tartalékos ezred, melynek tagjai civil életük megtartása mellett önként vállalták a haza védelme iránti felelősséget. A haza, az ország védelme szempontjából kiemelkedő és meghatározó jelentőségű eseményről beszélünk, hiszen a tartalékos rendszer fejlesztésében egy olyan akarat és összefogás valósult meg, amely a Honvédség és a társadalom egymás iránti elkötelezettségét bizonyítja.” - hangsúlyozta ünnepi beszédében Huszár Ferenc alezredes, a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezredparancsnoka.

A csapatzászló-adományozási ünnepség után a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban alaírta szerződését a 8000. tartalékos katona, Győri Árpád, őrvezető.

Az ünnepségen részt vett Dr. Simon László kormánymegbízott, Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke és a névadó családjának képviseletében Prof. Dr. Sipos Béla. A rendezvényen megjelentek az egyház képviselői, kormánymegbízottak, polgármesterek és járásihivatal-vezetők, valamint a megyei védelmi bizottságok, a társ fegyveres szervek és az oktatási intézmények vezetői.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP