MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új magyar kiegyezést sürgetett beiktatása alkalmából Áder János államfő
2012.05.10. 16:17

Katonai ceremóniát követően, a Himnusz eléneklésével kezdődött Áder János köztársasági elnöki beiktatása a Sándor-palota előtti Szent György téren. A beiktatási ünnepségre meghívót kaptak a jelenlegi és volt közjogi méltóságok, továbbá valamennyi országgyűlési képviselő és miniszter. A vendégek között ott van többek között a legfőbb ügyész, valamint az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. 



 A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Tiba István, az Országgyűlés jegyzője ismerteti az Áder Jánost köztársasági elnökké választó parlamenti határozatot. Ezt követően Blaskó Péter színművész szavalta el József Attila A Dunánál című versét, a négy történelmi egyház vezetője pedig közösen kért áldást Magyarországra. Az ünnepség Áder János beiktatási beszédét követően a Szózattal zárult.
 
 
Az Országgyűlés május 2-ai, titkos voksolásán 262 szavazattal választotta köztársasági elnökké Áder Jánost, aki ezt követő parlamenti beszédében úgy fogalmazott, a magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz. Áder János szerint Deák Ferenc korához hasonlóan ma is szükség van kiegyezésre, amelynek ezúttal arról kell szólnia, hogy "mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal". Az Országgyűlés által május 2-án államfővé választott politikus erről köztársasági elnöki hivatalba lépése alkalmából, a Sándor-palota előtt elmondott beszédében szólt.
 
Áder János úgy fogalmazott, a belső békét megteremtő kiegyezéshez egyikünknek sem kell erejét meghaladó nagy tetteket véghezvinnie. "Elég, ha egyenlő mércével mérünk. Elég, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Ha megbecsüljük, és követendő példának tekintjük a teljesítményt, amit sohasem valami elérhetetlen ideálhoz, hanem mindig kinek-kinek a személyes képességeihez viszonyítunk" - fejtette ki Magyarország új államfője, hangsúlyozva egyúttal: készen áll az előtte álló feladatra, arra, hogy a magyarok érdekeit és értékeit képviselje.
 
 szekesfehervar.hu

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP