MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új rendőrautók álltak szolgálatba Fejér megyében
2015.03.02. 13:10

Hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között tartották a Fejér megyébe érkezett új rendőrautók átadását. A korszerűen felszerelt Mercedeseket, Audikat, Skoda Octaviákat és Suzukikat speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékálló mellénytárolóval, LED-es elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket pedig hővédelemmel bíró biztonsági és sötétítő fóliával vonták be. 




A rendőri munka hatásfoka is jobbá válik azzal, hogy fejlődik a járműpark – mondta Dr.
Varga Péter rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az új rendőrautók átadásán. „Tudjuk, hogy Magyarországon a látható rendőrség az, amit elvárnak tőlünk az állampolgárok és ennek elengedhetetlen része az, hogy megfelelő gépjárműpark álljon rendelkezésre. A most szolgálatba állt autók minden igényt kielégítenek és olyan biztonsági rendszerekkel vannak felszerelve, ami a rendőrök testi épségét is jobban vigyázzák.” – emelte ki a rendőrfőkapitány.
Az új autókat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság udvarán adták át, ahol az új autókkal szolgálatot teljesítő rendőrök mellett a városi kapitányságok vezetői, települési vezetők is részt vettek. Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péter alpolgármester képviselte, Fejér Megyei Önkormányzatot pedig dr. Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
 
Dr. Simon László kormánymegbízott arról is beszélt az új szolgálati gépjárművek átadásán, hogy korábban, amikor rendőrjárőrként dolgozott a BRFK-nál, akkor még a legtöbb autó Lada volt, motoros járőrként pedig még MZ-vel teljesített szolgálatot. Kiemelte, hogy a rendőr tekintélyéhez, megbecsüléséhez az intézkedés kultúráltsága és határozottsága mellett nagyon fontos a megjelenés, így az autó is.
 
 
Az ünnepségen után rendezett fogadáson pohárköszöntőt mondott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, melyben kiemelte a megyei rendőrség ezéves évértékelőben is elhangzott eredményes munkáját. Az elnök hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű fejlesztések horderejének jelentőségét. Meggyőződése szerint a rendőröknek a mindennapi munkájában is nagy segítségére lesznek majd az új szolgálati gépjárművek.
 
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP