MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Új ügyvezető a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség élén
2012.03.20. 08:33

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2012. március elsejétől Molnár Tamást bízta meg a KDRFÜ irányításával. Az új igazgató megkezdte a társaság irányítási feladatainak átadás-átvételét, jogi és gazdasági helyzetének vizsgálatát, feladatainak átfogó megismerését, és munkatársaival együtt megkezdték a felkészülést az európai uniós támogatások felhasználásának gyorsítása érdekében hozott kormányzati intézkedések végrehajtására. 



 Molnár Tamás vezetői tapasztalatait a bankszektorban szerezte, ahol két évtizedet töltött. Napi munkája során kapcsolatban állt Fejér megye, illetve a Közép-Dunántúli Régió gazdaságával, így a Magyar Fejlesztési Banknál, valamint a Magyar Gazdaságfejlesztési Központnál töltött évei során átfogó ismereteket szerzett régiónk fejlődéséről, fejlesztési lehetőségeiről.
Munkája mellett aktívan bekapcsolódott térségünk vállalkozásfejlesztési tevékenységébe, és a közéletbe is. Jelenleg a Széchenyi Tőkebefektetési Alap Befektetési Bizottsági tagja, a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány FB elnöke, a Fejér Megyei Békéltető Testület tagja, valamint a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara akkreditált oktatója.
Tájékoztatása szerint, tapasztalatait felhasználva azon dolgozik, hogy megismerje a KDRFÜ elmúlt időszakának eredményeit, meghatározza a jövő elérendő céljait, feladatait. Elsődlegesen azt kívánja elérni, hogy a kedvezményezettek a lehető legtöbb segítséget kapják projektjeik előkészítéséhez, megvalósításához, és kiemelt hangsúlyt kíván helyezni a szervezet ügyfélszolgálati munkája színvonalának további növelésére is.
Ahogyan jelezte, széleskörű együttműködésre törekszik régiónk terület- és gazdaságfejlesztési szervezeteivel, megyei és települési önkormányzataival, a kamarákkal, a szakmai érdekképviseletekkel, a nonprofit szervezetekkel, a hatóságokkal és a médiával is.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP