MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ünnep a Magyar Kultúra Napja tiszteletére
2013.01.23. 08:16

Az idei évben Székesfehérvár életében kiemelkedő jelentőségű a Szent István Emlékév, ezért nagyszabású gálaműsorral emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról a Vörösmarty Színházban. Az ünnepségen L. Simon László kultúráért felelős államtitkár  mondott köszöntőt. A Magyar Kultúra Napja estéjén díj és elismerés átadására is sor került.



Idén negyedszázada, hogy 1989 óta ünnepeljük ezen a napon a „Magyar Kultúra Napját” annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén. A 190. évforduló önmagában is alkalmat adhat arra, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, a 2013-as év azonban különösen fontos Székesfehérváron. A „szentistváni gondolatok” jegyében, intézmények és civil szervezetek összefogásával elkezdődött a város jelenkori kultúrtörténetének talán legjelentősebb, legnagyobb szabású, országos és nemzetközi programokat kínáló programfolyama, a 2013-as Szent István Emlékév.
 
A klasszikus és a kortárs művészetet felvonultató ünnepi műsort e nagyszabású közösségteremtő és közösségformáló vállalás szellemében állították össze a szervezők. A Vörösmarty Színház előcsarnokába lépve élő zenével fogadták az érkezőket. A műsor első részében az István, a király című legendás rockoperából mutattak be részleteket.
 
 
L.Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében megemlékezett a 975 éve elhunyt Szent István királyról és a 150 éve született Gárdonyi Gézáról. Kiemelte: „Székesfehérvár életében az évtized legfontosabb megemlékezés-sorozata a 2013-as Szent István Emlékév. A Magyar Kultúra Napja is erősíti azt, hogy ajándékként kell felfogni az egész kultúránkat. Egyedülálló a magyar nyelv, a népzene, a néptánc, a sikereink, és a kudarcaink is, amelyekből tanulnunk kell. Mi, székesfehérváriak és Fejér megyeiek egyszerre vagyunk patrióták és lokálpatrióták.”
 
L. Simon László az ünnepi köszöntőt követően miniszteri elismerő oklevelet adott át Bobory Zoltánnak, a Vörösmarty Társaság elnökének , Fejér megye Díszpolgárának kiemelkedő irodalmi és szervezői munkájáért.
 
A műsor folytatásában az Alba Regia Táncegyüttes lépett színpadra Majoros Róbert Vers-lábak című koreográfiájával, amely Petőfi Sándor folklorizálódott verseit mutatta be a néptánc és a népzene segítségével.
 
Ezt követően mai, magyar költők verseit tolmácsolták a Vörösmarty színház művészei. A komolyzene is szerepet kapott az este folyamán. Kodály Zoltán és Bartók Béla egy-egy zeneműve csendült fel az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában. Ez az év különleges a szimfonikusok életében is, hiszen idén ünnepli alapításának centenáriumát a Drahos Béla fuvolaművész, karmester által vezetett zenekar.
 
A város által alapított „Pro Cultura Albae Regiae" díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át Szele Istvánnak. „Sokan, sokat tesznek azért a városban, hogy ne csak az év egy kiemelt napja szóljon a magyar kultúráról. Az ország történelmi fővárosában élve felelősek vagyunk a kultúra, a magyar nyelv ápolásáért. Szele István emberségével, tudásával, bölcsességével szeretettel szolgálta ezt a város. Ezért is köszönet illeti.”- hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere.
 
 
A Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi este az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyüttes és az Alba Regia Vegyeskar közös produkciójával ért véget a Vörösmarty Színházban.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP