MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Ünnepélyes keretek között nyitották meg a 2013-as Szent István Emlékévet
2013.01.07. 08:54

A magasztos és történelmi jelentőségű esemény részeként Díszközgyűlést tartottak a Városházán, majd a Romkertnél folytatódott a program több száz fehérvári fiatal közreműködésével. Az esemény díszvendégeként Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke beszédet mondott és a város, Fejér megye, valamint az egyház vezetőivel együtt mécsest helyezett el Szent István sírjánál. A méltóságteljes megnyitón nagy volt az érdeklődés.



A 2013-as esztendőt Szent István király emlékének szenteli a város, hogy tisztelegjen a 975 éve elhunyt államalapító életműve előtt. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának legfőbb szándéka volt, hogy méltó módon, ünnepélyes keretek között nyissa meg az Emlékévet.
 
A Városházán rendezett Díszközgyűlés 16.00 órakor vette kezdetét, az eseményeket a Városház téren elhelyezett ledfalon kísérhették figyelemmel a polgárok. A program a Fehérvár fanfár zeneművel kezdődött a Hermann László Zeneiskola növendékeinek előadásában, gregorián dalokat adott elő a város több énekkarának tagjaiból álló fehérvári összkar, Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő tolmácsolásában hangzott el Gyurkovics Tibor „Nemzet” című verse, majd az Alba Regina Trió ünnepi műsorára került sor. Ezt követően a 2013-as Emlékbizottság elnöke, Csurgai Horváth József mondott köszöntőt.
 
A Díszközgyűlésen elhangzott beszédében Székesfehérvár polgármestere Dr. Cser-Palkovics András az Emlékév programjain való részvételre buzdította a lakosságot, köszönetet mondott a magánszemélyeknek, óvodáknak és iskoláknak, civil szervezeteknek, nyugdíjaskluboknak, valamint az önkénteseknek, hogy programjaikkal, javaslataikkal, illetve munkájukkal csatlakoztak az Emlékévhez. a város történelemben betöltött szerepét hangsúlyozta.
 
 
Az Emlékév nyitó rendezvénye ezután szabadtéren, a Romkertnél folytatódott, ahol Kalmár Eszter Kata, a Kossuth Lajos Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója idézett az 1938-as törvényekből, majd a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettesének Dr. Gedai István köszöntője hangzott el.
 
A magasztos és történelmi jelentőségű esemény keretében, a Romkert egykori Pipo tornyánál felavatták a Nemzeti Emlékhelyet jelző oszlopot és zászlót. A nemzeti lobogót Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke adta át Székesfehérvárnak, és ünnepi beszéddel köszöntötte a 2013-as Emlékévet. A házelnök a nemzethez intézett üzenetében a megújulásra hívta fel a figyelmet: „Csak így lehet élni, megmaradni, újrakezdeni, szövetséget kötni és együtt dolgozni, építeni és alkotni: méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel. A jog és a törvényesség szolgálatával, az igazsággal és a valósággal történő őszinte szembenézéssel, a szükséges változások megfontolt végrehajtásával. Magyarország megújításának idejét éljük. Megújultak az életünket szabályozó törvények az alaptörvénytől a sarkalatos törvényeken át a büntető törvénykönyvig. Megújult a közigazgatás, szilárd és stabil az államháztartás helyzete. Bátran hozzákezdtünk a rendszerváltoztatás hordalékának eltakarításához. Lassan megérkeznek első eredményeink: napról napra erősödik az ország. Ez akkor is igaz, ha ennek jeleit most még kevesen tapasztalják a mindennapjainkban.” Kövér László köszöntőjében példamutató városként szólt Székesfehérvárról. „Ha végigtekintünk Fehérvár életén, ma is sok olyan dolgot találhatunk, ami az egész ország számára példaként szolgál és maga is hozzájárul a nemzet előrejutásához. Kitűnő embereket, példamutató családokat, nagyszerű közösségeket, sikeres vállalkozókat, keményen dolgozó munkásokat, a közösségért hazájukat elkötelezetten szolgáló honvédeket és köztisztviselőket, a köz sok más alkalmazottját, akik működtetik ennek a városnak az életét.”
 
Az Emlékév köszöntését követően Kövér László házelnök, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő, Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Spányi Antal megyés püspök, valamint Csurgai Horváth József, a 2013-as Emlékbizottság elnöke Szent István sírjához vonultak, ahol mécsest helyeztek el. Látványos és kiemelkedő programelemként négyszáz, fáklyát tartó fiatal szavalta el Szent István király Imre herceghez intézett intelmeinek részleteit az irgalmasságról, az alázatról, az igaz ítélkezésről, a türelemről és az atyák, anyák iránti tiszteletről. A program az énekkarok bevonásával, a Himnusszal fejeződött be. Az érdeklődők a Városház téren felállított faháznál vásárolhattak az Emlékév tiszteletére kiadott bélyegből, illetve lehetőség nyílt alkalmi bélyegzésre is.
 
A program keretében megnyitották a 2013-as Szent István Emlékév vendégkönyvét, melybe Kövér László házelnök és dr. Cser-Palkovics András polgármester tették meg az első bejegyzéseket. A vendégkönyv végigkíséri az Emlékév rendezvényeit, és a nyilvános eseményeken elérhető lesz a lakosság számára is.
 

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP