MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Vasárnapig folytatódik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata
2014.08.18. 11:27

 Rendkívül gazdag, színes programokat kínál minden korosztálynak a 2014-es Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata, amely augusztus 24-ig, vasárnapig tart. A mai középkori forgatag után holnap az Öreghegyi Mulatságokra, szerdán a hagyományos szentmisére, az Ünnepi Díszközgyűlésre, valamint „Királyi városunk - Tele élettel” programra várják a fehérváriakat és minden kedves érdeklődőt. Ugyancsak szerdán kezdődik a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivál, melynek nyitó gáláját követően kerül sor az ünnepi tűzijátékra a Palotavárosi tavaknál. Szintén ezen a héten rendezik az Aranybulla Művészeti Napokat.



Szent László korát, a középkor hangulatát idézik meg a Koronázási Ünnepi Játékok programjai ma estig Székesfehérvár Belvárosában. Továbbra is nyitva áll a kézműves portékákat és ízletes étkeket árusító középkori piactér, a Városház téren számos mesterség csínját-bínját próbálhatják ki az arra járók, a középkori fogadóban pedig részesei lehetnek Szent László kora mindennapjainak. Négy helyszínen - a Kossuth utcai Táncoló lány szobornál, a Bartók Béla téren, a Mátyás király-emlékműnél, valamint az Országzászló téren a Virágóránál található eseményszigeteken - a Vörösmarty Színház művészei és a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai az óriásbábokkal együtt színes programokkal várják az érdeklődőket. A Szent László életének főbb mozzanatait bemutató Fény utca ma este, 21.00 órától éjfélig még megtekinthető a Fő utcai épületek homlokzatán.
 
Augusztus 19-én, kedden a Bory téren rendezik meg a 23. Öreghegyi Mulatságot, amely 14.30 órakor közönségtoborzó lovaskocsikázással indul, majd a Noé-hegyi Szent István Borrend felvonulása és a megnyitó után megszentelik az új kenyeret. Domborművet avatnak dr. Ágoston Béla tiszteletére, lesz gyermek, operett és néptánc műsor, fellép a Lovas Petra – Hovráth Dávid duó és koncertet ad Fekete Dávid. A mulatság sztárvendégeként Charlie lép színpadra 20.00 órától, majd utcabál, tűzijáték és az Il Silenzio zárja az öreghegyi programkavalkádot.
 
Augusztus 20-án, szerdán csúcspontjához érkezik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata. 10.30 órakor Szent István-napi ünnepi szentmisére várják a híveket a Bazilikában, ahol Spányi Antal megyés püspök áldja meg az új kenyeret. 16.30 órakor indul a történelmi felvonulás az óriásbábokkal a Koronás Parktól a Fő utcán és a Kossuth utcán át a Szent István térig, ahol 18.00 órakor kezdődik a hagyományos, Szent István-napjához kötődő Ünnepi Díszközgyűlés. Az eseményen átadják a város által adományozott díjakat, kitüntetéseket, melyekkel Székesfehérvárért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. Közben egész nap zajlik a „Királyi városunk – Tele élettel!” programsorozat a Belvárosban. A Fő utca számos pontján kiállításokkal, játszóházakkal, interaktív játékokkal, zenés fellépésekkel, koncertekkel, akrobatikus bemutatókkal és számos egyéb programmal várják a családokat.
 
Szent István-napjának estéjén kezdődik és augusztus 24-ig tart a XIX. Nemzetközi Néptáncfesztivál. Idén hét ország – Baszkföld, Észak-Ciprus, Olaszország, Moldova, Montenegró, Szerbia és Szenegál – táncosai és számos magyar fellépő – a házigazda Alba Regia Néptáncegyüttes, a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely, Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, Tintér Gabriella, a Szalonna és bandája, az Angyalföldi Vadrózsák Táncegyüttes, a FUND Cigány Alapfokú Művészeti Iskola csoportja és a Romengo zenekar kapcsolódik a programba. Augusztus 20-án, 19.00 órakor a Táncháztól indul a táncosok felvonulása a Városház térig, ahol 20.00 órakor kezdődik a fesztivál nyitó gálája. Ezt követően 23.00 órától kerül sor a körülbelül tíz perces ünnepi tűzijátékra a Palotavárosi tavaknál. Augusztus 21-22-23-án, csütörtökön, pénteken és szombaton 15.00 órától a Táncházban Királyi Gyermekjátszóba várják a kicsiket, 16.45 órától az Országalmánál térzenét adnak a meghívott vendégek, 18.00 órától a Városház téri színpadon lépnek fel a csoportok, 21.30 órától pedig hagyományosan nemzetközi folkesteknek ad otthon a Táncház. Újdonság, hogy ezeken a napokon 11.00 órától a Varkocs szobornál kialakított Királyi Játéktéren saját nemzetük játékait tanítják a gyerekeknek a meghívottak. A Néptáncfesztivál augusztus 24-én este ér véget, egyben ez a program lesz a Székesfehérvári Királyi Napok záró rendezvénye. 19.00 órakor ismét felvonulnak az együttesek a Táncháztól kezdve a Fő utcán át a Városház térig, ahol 20.00 órától rendezik a fesztivál záró gáláját.
 
A Székesfehérvári Királyi Napokkal párhuzamosan augusztus 22-24-e között az Öreghegyi Közösségi házban rendezik meg az Aranybulla Művészeti Napokat. Pénteken Dér Adrienn képzőművész és Joseph Longoria, amerikai festőművész kiállítását csodálhatják meg, valamint Burján Orsi és a Pálinkálom folk-jazz koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. Szombaton a Misztrál együttes ad koncertet, majd vasárnap a Medve Társulat Ady-estjével zárul a színes programsorozat.
 
A programokkal kapcsolatban egyéb részletek olvashatóak

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP