MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Zenés vígjátékkal indul az új évad a Vörösmarty Színházban
2014.07.23. 11:02

Zenés vígjátékkal indul a 2014/2015-ös évad a Vörösmarty Színházban. A 3:1 a szerelem javára című darabban ének, tánc, humor, szerelem, és sok-sok félreértés keveredik. Az 1936-ban született mű szerzőit, Ábrahám Pált, Szilágyi Lászlót, Kellér Dezsőt és Harmath Imrét feltehetően a berlini olimpián sikeresen szereplő magyar sportolók, köztük az olimpiai aranyérmet nyert pólósok ihlették meg a zenés vígjáték megírására. 



A Vörösmarty Színházban Bagó Bertalan rendezett fergeteges előadást a darabból, a díszletet és a jelmezeket Sántha Borcsa tervezte, a 16 fős zenekart Dobri Dániel vezényli. Egy londoni szállodában a magyar csapat az angolok felett aratott 3:1-es győzelme és nem kevés whisky elfogyasztásának hatása alatt készülődik Budapestre. Ugyanakkor a szálloda báltermében esküvőre készülődő skót család várja a menyasszony angol vőlegényét. A várakozást elunó menyasszony megszökik kényszerházassága elől és – mit tesz isten – az indulásra készülődő vízilabda-válogatott lakosztályába keres menedéket. A lovagias magyar pólósok védelmükbe veszik, az egyébként észvesztően csinos hölgyet és a csapatkapitány tiltakozása ellenére magukkal viszik Badacsonyba, ahol a visszavágóra kell(ene) készülniük. Az edzőtábor nyugalmát azonban nemcsak a szöktetett menyasszony, hanem egy leány-iskola és a Londonból érkező skót apuka is megzavarja.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP