MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

   A Fejér Megyei Önkormányzat rendezte meg a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Oktatási és Kulturális Munkabizottsága soros ülését, november 11-12-én, Móron. A kétnapos rendezvényt – melyen a megyei hivatalok oktatási és kulturális témakörökkel foglalkozó szakemberei vettek részt – dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg.
    A népszerű szaxofon-művész jótékonysági koncertet ad az alcsúti arborétum támogatására a kastélykápolnában 2008. november 29-én, 16 órától. A rendezvény teljes bevételét a növénykert fenntartására fordítják.
   A Velencei- tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Közkincs Kerekasztala fórumot szervez a közművelődés területén dolgozók számára. A rendezvény célja, hogy a Közép-Dunántúli Régióban működő, hasonló problémákkal küzdő művelődési házak, közművelődési színterek szakemberei gyakorlati sezmpontú eszmecserét folytathassanak.
   Fehérorosz üzletemberek ismerkedtek Fejér megyével, az itteni üzleti lehetőségekkel - és adtak egyúttal információt mintegy 40 magyar vállalkozásnak a belorusziai együttműködés esélyeiről. A magyarországi nagykövet által vezetett küldöttség a Gazdaság Házában tartott tárgyalás után a Megyeházára látogatott.
   Az idén tizenegyedik alkalommal tartott ünnepséget a szociális munka napja alkalmából a Fejér Megyei Önkormányzat. A rendezvényen az intézményekben ellátott gyermekek műsorral kedveskedtek a dolgozóknak, majd dr. Balogh Ibolya köszöntőjét követően elismeréseket adtak át az ágazat kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőinek.
   Sohonyai Edit író, dr. Guseo András, kandidátus, kutató orvos és az Alba Volán jégkorongcsapata kapta az idei Fejér Megyei Príma Díjat, a közönségdíjas Flaschner Kálmán, műköszörűs mester lett. A díjakat ünnepélyes keretek között a Megyeháza dísztermében adták át. A díjazottaknak elsőként Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke és dr. Balogh Ibolya, a  megyei közgyűlés elnöke gratulált.
Egészen pontosan egyetlen év telt el azóta, hogy a Rákbetegek Országos Szövetsége a Novartis Onkológia támogatásával útjára indította a „Rólunk csak velünk együtt” elnevezésű országos programsorozatát. A tavalyi helyszínekről azóta is folyamatosan érdeklődnek, ugye az idén is számíthatnak rá? Mi sem bizonyítja jobban, mint a folyamatos érdeklődés, hogy van még miről beszélni a két leggyakrabban emlegetett daganatos betegség, a mell – és prosztatarák kapcsán.
    A Denso Hungary tízmillió forint értékű adományban részesítette a Fejér Megyei Szent György Kórház Betegápolásért Alapítványát. A japán cégóriás magyarországi vállalatának támogatását egy nagy értékű szívultrahang készülék beszerzésére fordították, amely a kardiológiai diagnosztikájának fejlesztését szolgálja. Az adományt Yukimasa Ohokától, a Denso magyarországi elnökétől vette át dr. Szabó László főigazgató. Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszönő mondataiban példamutatónak nevezte a nagyvállalat szemléletét.
   - Október 23-a azóta nemzeti ünnep, hogy együtt vetettünk véget a hazugság rendszerének. Mindez a rendszerváltoztatáskor történt, amikor az idegen hatalmakat kiszolgálók langymeleg, puha, maszatolós, és éppen ettől kegyetlen diktatúrájának vége szakadt – mondta dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, a megyeházi megemlékezés szónoka.
Eötvös József nevét vette fel az intézmény

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP