MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

  Futóversennyel bucsúztatta az óévet Gárdony önkormányzata és a Hunyadi SE. íDecember 31-én 8 órától lehetett nevezni a 15 illetve 5 km-es versenyekre a Velencei-tavi Vízi Sportiskola és Szabadidőközpontban (Agárd, Tópart u. 17.). Korosztályonként hirdettek győzteseket - de már önmagában a részvétel, az együttlét  is remek szórakozást nyújtott a testmozgást kedvelőknek ezen a jó hangulatú, lazán sportos rendezvényen.
   Legyen valaki ateista vagy mélyen hívő, tartozzon egyik vagy épp a másik párthoz, éljen kis faluban vagy a fővárosban, kisgyermekként vagy idős emberként, egyet értünk abban itt, a Kárpát-medencében: a karácsony a legszebb, legszentebb ünnepünk.
   December 20-án tartotta idei utolsó ülését a Fejér Megyei Önkormányzat közgyűlése dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. A tanácskozáson a képviselők beszámolót kaptak a 2007. évi költségvetés háromnegyedévi teljesítéséről, ezzel összefüggésben módosították a költségvetést. Megvitatták a 2008. évi költségvetési rendelet koncepcióját, és megalkották az átmeneti gazdálkodásól szóló rendeletet. Beszámoltak idei tevékenységükről az önkormányzat vezetői és szervei.Fontos része volt a közgyűlésnek a a közmeghallgatás, amelynek keretében az állampolgárok, a megyében élők kérdéseket tettek föl a megye önkormányzatáról, bizottságairól, a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekkel kapcsolatban.
   December 20-án tartotta idei utolsó ülését a Fejér Megyei Önkormányzat közgyűlése. A tanácskozáson a képviselők beszámolót kaptak  a 2007. évi költségvetés háromnegyedévi teljesítéséről, ezzel összefüggésben módosították a költségvetést. Megvitatták a 2008. évi költségvetési rendelet koncepcióját, és megalkották az átmeneti gazdálkodásól szóló rendeletet. Beszámoltak idei tevékenységükről az önkormányzat vezetői és szervei.   Fontos része volt a közgyűlésnek a a közmeghallgatás, amelynek keretében az állampolgárok, a megyében élők kérdéseket tettek föl a megye önkormányzatáról, bizottságairól, a Fejér Megyei Önkormányzat által fenntartott intézményekkel kapcsolatban.
   Kiosztották az idei regionális és megyei minőségi díjakat. Az ünnepélyes átadáson dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, az elsimeréseket pedig Radetzky Jenő, Juhász József, dr. Markovszky György, a Fejér, a KOmárom-Esztergom illetve Veszprém Megyei és Réti Vilmos, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnökei adták át.
  A Fejér Megyei Népművészeti Egyesület és a Fehérvári Kézművesek Egyesületének munkáiból nyílt kiállítás a Megyeházán. A mézeskalácsból, csuhéból, szalmából és fából készített dísztárgyak Paksiné Mohai Marianna, Mezei Rácz Ferenc, László Zsoltné, Gelencsér Julianna és Pongrácz Zoltán kézművesek keze munkáját dicsérik. A művészek alkotásai megtekinthetők a Megyeházán, illetve megvásárolhatók a Püspöki Palota udvarán, a 2007-es „Adventi udvar” programsorozat helyszínén.
   A Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács 2007. december 10-én, hétfőn tartotta soros ülését, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. Az FMTT a két ülés közötti eseményeket tárgyalva felhívta a figyelmet az önkormányzatok számára aktuálisan megpályázható célokra, általánosan használt szóval: a „nyitott pályázati ablakokra”. Mérlegelték a megyei önkormányzat és a kistérségek közös pályázatainak lehetőségét, és kiemelték a készülő megyei területszerkezeti terv és a települések szerkezeti tervei közötti összehangolás fontosságát.
  December 10-én, hétfőn 10:00 órától tartja soros ülését a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács. A szokásos napirendek (tájékoztatók a két ülés között történt eseményekről és a Tanács elnökének átruházott hatáskörben hozott döntéseiről) után módosítják a Tanács 2007. évi költségvetését, beszámolót hallgatnak meg a  2007. évi ellenőrzési feladatokról,  módosítanak egyes szerződéseket, és megvitatják az elnök beszámolóját a Tanács 2007. évben végzett munkájáról.
Dr. Balogh Ibolya beszéde a sárbogárdi térség internet-fejlesztésének átadásán.
   Számos fajsúlyos témát tárgyalt a Fejér Megyei Önkormányzat Közgyűlése december 6-án. Többek között véleményezték Fejér megye rendőrfőkapitányának személyére tet javaslatot; tájékoztatót hallgattak meg a megye mezőgazdaságáról; a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások idei alakulásáról valamint a megye települései népességének alakulásáról, egészségi állapotáról. Tanácskoztak Fejér megye ivóvíz-készlet ellátásának minőségi és mennyiségi mutatóiról, valamint a fogyasztói egységárak alakulásáról, és ennek kapcsán határozatban utasították el a Fejérvíz Rt. esetleges privatizációját.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP