MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

   Július 2-án ünnepélyes keretek között fogadta Fejér megye rendőrsége a szolgálatba álló új kollégákat a Székesfehérvári Rendőrkapitányság tantermében. Az összesen 24 végzős szakközépiskolást és főiskolást a megye rendőrfőkapitánya mellett leendő állományilletékes parancsnokaik, a települések polgármesterei és a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke fogadta illetve köszöntötte.
   A június 28-ai, nyári szünet előtti utolsó ülésnapja igencsak zsúfolt volt a Fejér Megyei Közgyűlésnek. A képviselők 47 napirendi pontot tárgyaltak meg, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. Először Papp Károly dandártábornok kapott szót, akit – mint beszámoltunk róla –, nemrég a REBISZ parancsnokává neveztek ki. Hat év 8 hónap megyei rendőr-főkapitányi munkájának befejeztével megköszönte a testület támogatását, az együttműködését és a kritikát is. A munkaülés megkezdése előtt a köztisztviselői nap alkalmából elismeréseket adtak át.
   A múlt héten megkezdődött Velencei-tavi nyári játékok keretében heteken át minden csütörtök-vasárnap között gazdag programok várják a tóparton üdülőket illetve lakókat. Gárdonyban június 28. és július 1. között lesz különösen gazdag a kínálat a szórakozni, kikapcsolódni vágyók számára.
   A Fejér Megyei Szent György Kórház intézményi struktúra-átalakításáról, valamint az Alba Volán Zrt. vezérigazgatójával, Tóth Istvánnal történt tárgyalásairól, a közlekedési vállalat járatszám-csökkentési előzetes elképzeléseiről tartott pénteken sajtótájékoztatót dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
   A Velencei - tavi Nyári Játékok 2007-ben második alkalommal kerül megrendezésre. A hagyományteremtő programsorozat célja, hogy az összefogás egységében bemutassa a Velencei - tó, és a tóhoz kapcsolódó települések eszmei-, szellemi-, természeti-, turisztikai értékeit, népszerűsítse azokat helyi, regionális, országos és nemzetközi területi szinten.
   A bosznia - hercegovinai önkormányzatok és kistérségek fejlődése érdekében szerveztek tanulmányutat a 20 közigazgatási szakemberből – polgármesterekből, önkormányzati és minisztériumi tisztviselőkből – álló delegáció részére június 17. és 26. között hazánkban. A küldöttség tagjai június 20-án, a Megyeházán ismerkedtek a magyar közigazgatás rendszerével, amelyet számukra dr. Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés elnöke elemzett.
A Megyei Művelődési Központ a fő szervezője a Leghosszabb nap fesztiválnak. A gazdag programban a Zichy-ligetben mártózhatnak meg az érdeklődők 22-én pénteken és 23-án szombaton.
Kiírták a minőségi díj pályázatokatIdén is meghirdették a Fejér megyei és Közép-dunántúli Regionális Minőségi Díj 2007 pályázatot. A Teljes kiírás a pályázataink menüpont alatt olvasható!
   A megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, amiért személyesen köszönthette a német, a szlovák és cigány kisebbség képviselőit, és megköszönte Pusztavámnak, hogy vállalta a Nemzetiségi Napok házigazda szerepét.
   Papp Károly dandártábornokot, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét június 15-ei hatállyal a Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnokává nevezték ki. A tábornok a megyeházán ünnepi állománygyűlésen köszönt el munkatársaitól, a rendőrséggel együttműködő civilektől, a megye polgáraitól. A vendégként megjelent megyei és székesfehérvári vezetők felszólalásaikban megköszönték a parancsnok által végzett munkát.

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP