MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Felszentelték dr. Siklósi Gyula emlékművét
Siklósi Gyula, a 2017-ben elhunyt nemzetközi hírű régészprofesszor születésének 70. évfordulóján avattak síremléket a Béla úti temetőben. Az emlékezők a síremléknél szóltak arról is, hogy a legújabb kutatások visszaigazolják azokat az eredményeket, amiket ő hagyott ránk, szellemiségéből pedig a jelenben is erőt meríthetnek azok, akinek hozzá hasonlóan "szent ügye" Székesfehérvár. 
2019.10.29. 09:27
Megalakult a Fejér Megyei Közgyűlés, újraválasztották Dr. Molnár Krisztián elnököt
Megalakult szombaton délelőtt az új Fejér Megyei Közgyűlés. Az alakuló ülésen jelenlévő 19 képviselő letette esküjét, majd titkos szavazással, egyhangúlag választották elnöknek Dr. Molnár Krisztiánt, főállású alelnöknek Pálffy Károlyt és társadalmi alelnöknek Bihácsi Istvánt.
2019.10.26. 15:19
Kőnél keményebbek: a  nemzeti ünnepen a megyeszékhely forradalmi történéseit elevenítette fel a főtéri előadás
A nemzeti ünnep városi rendezvényén a Széchenyi Szakgimnázium hatvan diákja elevenítette fel 1956 helyi eseményeit a Kőnél keményebbek című előadásban – a jazz, a tangó, a rapp ritmusával, hangulatával segítettek felidézni, hogyan teremtettek csodát ’56-ban a Vadásztölténygyár fiataljai. Dr. Molnár Krisztián az örökségül kapott értékeinkhez, a szabadsághoz, magyarságunkhoz való hűséget emelte ki ünnepi beszédében, dr. Cser-Palkovics András pedig a szabadság felelősségében azt hangsúlyozta: arra kell használnunk, hogy a várost, a közösséget erősítsük vele. A megemlékezést koszorúzás zárta a Bazilika emlékkeresztjénél.
2019.10.24. 08:20
Átvették megbízólevelüket a Fejér Megyei Közgyűlés tagjai a Megyeházán
A Megyeháza címertermében vehették át kedden megbízóleveleiket a Fejér Megyei Közgyűlés tagjai dr. Szabó Lászlótól, a Fejér Megyei Területi Választási Bizottság elnökétől. A húsz megyei képviselői helyből 14-et a Fidesz-KDNP, a DK és a Momentum 2-2-t, míg a Válasz és a Mi Hazánk 1-1 mandátumot szerzett. A Fejér Megyei Közgyűlés alakuló ülésére október 26-án, szombaton 10.00 órakor kerül sor a Megyeháza dísztermében.
2019.10.22. 13:04
És felborították a hegyet - Imádságos megemlékezés 56 hőseiért
A hagyományoknak megfelelően kedden délelőtt a Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál, az 1956-os emlékkereszt alatt imádkoztak közösen a történelmi egyházak képviselői, valamint Székesfehérvár és Fejér megye vezetői az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért. Az eseményen Orosz Ágoston, a Ciszterci Szent István Gimnázium igazgatója mondott ünnepi beszédet. 
2019.10.22. 13:00
Rekordgyőzelem Fejérben: minden második Fejér megyei településen a Fidesz-KDNP vagy támogatottja lett a polgármester
Fejér megye 108 településéből 58 településen olyan polgármester-jelölt győzött, aki a Fidesz-KDNP színeiben vagy a kormánypártok támogatásával indult az október 13-ai önkormányzati választásokon – jelentette be Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke pénteki sajtótájékoztatóján.
2019.10.19. 07:41
A Székesegyház keresztjénél imádkoznak és emlékeznek 1956-ra a történelmi egyházak
Október 22-én, kedden 9 órakor a történelmi egyházak helyi képviselői, Székesfehérvár és Fejér megye közéleti vezetői, valamint emlékezők imádkoznak együtt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiért Spányi Antal, megyés püspök meghívására a Székesegyház emlékkeresztjénél. 
2019.10.18. 10:49
Kőnél keményebbek - Idén a SZÉCHENYI diákjai adnak ünepi műsort a megyeszékhelyen
Idén a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája mintegy 60 diákja a Kőnél keményebbek című ünnepi műsorral készül október 23-ra. A Matuz János által írt és rendezett műsor a székesfehérvári eseményekre, személyekre fókuszál, melyet jövő héten szerdán délután láthatunk a Városház téren. 
2019.10.18. 10:46
Ötmilliárd forintból épül meg a velencei sportuszoda
Az úszás és a vízilabda a magyar identitás részévé vált, részei lettek a magyar legendáriumnak – jelentette ki Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Velencén, ahol Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés aelnökének részvételével letették a városi sportuszoda alapkövét.
2019.10.10. 14:10
„Aki fát ültet a jövőt építi”- faültetési akciót szerveztek a megye vezetői Gánton
A megyei közgyűlési elnök, a térség országgyűlési képviselője, a Vértes Erdő Zrt. és a településvezető összefogásával fákat ültettek csütörtökön Gánton, a felújított orvosi rendelő környezetében és az iskola udvarán. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, a kezdeményezésnek az volt a célja, hogy még szebbé és otthonosabbá tegyék a település felújított környezetét az újonnan ültetett fákkal.
2019.10.10. 13:57

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP