MNVH

 

2021-2027 stratégia

 

2021-2027 projektek

A 2021-2027 IDŐSZAK PROJEKTSZINTŰ ELŐKÉSZÍTÉSE FEJÉR MEGYÉBEN

Foglalkoztatás

Megyei identitás erősítése

Velencei-tó partfal

KÖZADATKERESŐ

Közhírré tétetik

Járási hivatal épül Bicskén
Ünnepélyes keretek között tették le hétfőn az új Bicskei Járási Hivatal alapkövét. Hamarosan kezdetét veszi az építkezés, amelyre azért volt szükség, mert az eddig használt épület már elavult. Az 1 milliárdos beruházás kormányzati támogatásból 2017. decemberéig valósul meg.
2016.12.13. 15:05
Ne kötelességből, belülről fakadó elhatározásból segítsük a rászorulók karácsonyát!
Fejér megyében 1600 szociális ellátott, és mintegy 800 állami gondoskodásban nevelkedő gyermek karácsonyát teszi szebbé a Fejér Megyei Önkormányzat és a Fejér Megyei Kormányhivatal fenyőárusítással egybekötött jótékonysági akciója. A megyei vezetők pénteken reggel sajtótájékoztató keretében adták át a karácsonyfákat a megyei szociális és gyermekvédelmi intézmények vezetőinek az árusítás helyszínén, a Megyeháza udvarán.  
2016.12.09. 11:40
„A jelenben jelen kell lenni”
A Fejér Megyei Önkormányzat számítástechnikai eszközökkel – lap-top, nyomtató, fax készülék – támogatja az „1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége Fejér megyei szervezetét”. Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztató keretében adta a Fejér megyei szervezetnek szánt támogatást, melyet Sinka Jenő, a szervezet elnöke vett át.  
2016.12.01. 15:27
A megyék feladata, hogy felvállalják a vidék életének szervezését
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) A vidék teszi a dolgát címmel konferenciát szervezett, mely november 24-én, a Pest Megyei Önkormányzat dísztermében került megrendezésre. A rendezvénnyel a MÖOSZ arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a vidék életének szervezése a helyi emberek, a megyei önkormányzatok és az országos kormányzati szervek közös feladata. Ennek megfelelően az előadók sorában megyei önkormányzatok elnökei, kormányzati szereplők, valamint helyi (megyei) civil és gazdasági szervezetek vezetői egyaránt szerepeltek.  
2016.11.28. 13:12
„Közel a segítség” - Fejérben állomásozott a Széchenyi Programiroda országos konferenciája
A Széchenyi Programiroda (SZPI) „Közel a segítség” című országos konferenciasorozata november 24-én Fejér megyei állomásához érkezett. Teljesen megtelt a Megyeháza Díszterme az érdeklődő önkormányzati vezetőkkel, fejlesztési szakemberekkel. Az SZPI rendezvényének célja a 2014 és 2020 közötti operatív programok hatékony és eredményes megvalósítása. Ennek érdekében valamennyi megyeszékhelyen tájékoztatják a lehetőségekről azokat, akik pályázni szeretnének, vagy folyamatban lévő pályázatuk van.
2016.11.24. 15:06
Közgyűlési döntések
A megyei képviselők szándéka szerint négysávos lesz a 81-es főút – hangzott el a Fejér Megyei Közgyűlés november 23-ai ülésén a Megyeháza Dísztermében.  
2016.11.23. 17:15
Nagyszabású, Fejér megye egészére kiterjedő képzést és foglalkoztatást is elősegítő megyei szintű foglalkoztatási paktumot valósít meg a Fejér Megyei Önkormányzat konzorciumi partnereivel
Megalakult a Fejér Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórum 2016. november 23-án rendezett alakuló ülésen a megye foglalkoztatási helyzete szempontjából meghatározó intézmények, szervezetek, önkormányzatok részvételével a Megyeházán. A TOP-5.1.1-15-FE1-2016-00001 azonosító számú „Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében” című projekt keretében a Fejér Megyei Önkormányzat, konzorciumi partnereivel, a Fejér Megyei Kormányhivatallal és az Echo Innovációs Műhellyel közösen 1,331 Milliárd Forintos pályázati támogatásból valósítja meg nagyszabású, Fejér megye egészére kiterjedő képzést és foglalkoztatást is elősegítő programját.  
2016.11.23. 16:12
„KÖZEL A SEGÍTSÉG – ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT” Fejérben
A Széchenyi Programiroda 2016. november 24-én, csütörtökön 10.00 órakor „KÖZEL A SEGÍTSÉG – ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT –ot szervez a Fejér megyében található települési önkormányzatok körében Székesfehérváron, a Megyeháza Dísztermében.
2016.11.21. 14:02
Még lehet szavazni a Príma-jelöltekre - a díjakat november 26-án adják át
Ismét a Hotel Magyar Király Szálló ad otthont november 26-án a Fejér Megyei Príma Díjátadó Gálának. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete 11. alkalommal adja át a Fejér Megyei Príma díjakat. Az elismeréseket olyan személyeknek ítélik oda, akik saját területükön maradandót alkottak. A jelöltekre még le lehet adni a voksokat.
2016.11.21. 09:34

Keresés

Tájékoztatás

Kincsestáj kerékpárút

 

FELHÍVÁS


 

Foglalkoztat. Paktum

Mór-Bodajk kerékp. út

 

Fejér Megyei Értéktár

Vakbarát verzió

 

Kerékpárút-fejlesztés

klímastratégia

EFOP- Felzárkóztatás

 

Választás 2022

 

www.gajavolgy.hu

"NE DŐLJÖN BE"

Magyar Államkincstár

ÁROP